Kanyar József: „Múzsáknak szentelt kies tartomány”. Tanulmányok Somogy művelődéstörténetéből XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 36-40. (Kaposvár, 1983)
III. Dunántúl művelődéstörténetéből - 1. Középiskola és középfokú oktatása Dunántúlon a XVIII-XIX. században - különös tekintettel Somogyra
kintettel kell lenni az egyes koromaországok általános és sajátos viszonyaira. De azzal is tisztában voltak — eleve — a szabályzat alkotói, hogy azt a tanintézetek nagy részében gyorsan végrehajtják, míg más iskolák részére csak megvalósítandó cél marad, amelyet majd fokozatosain vezetnek be, évek hosszú során keresztül közelítve meg bennük a kijelölt célokat. A szabályzat külön foglalkozott a gimnáziumok és a reáliskolák intézményeivel. Képzés tekintetében az algimnáziumok egy relatíve lezárt ismeretanyagot nyújtottak, amelyeknek az elvégzése után a tanulókat a főgimnázium magasabb lépcsőfokára és a gyakorlati élet bizonyos foglalkozási köreinek az ellátására is képesítették. Az akadémiától, illetve a líceumoktól átvett kótesztendős bölcseleti ismeretekkel a gimnáziumok hat esztendőről nyolcra bővültek, amely nemcsak nevelési szempontból, hanem az egységes képzés aspektusából is hasznosnak bizonyult. A nyolc- osztályú fő-gimnáziumban 12 tanárnak, a négyosztályú algimnáziumban pedig 6 tanárnak kellett tanítani. A reáliskoláknak — a népiskolák és a technikumok között álló tanintézeteknek — két típusát alakította ki az Entwurf: 1. az alreál vagy polgári iskolát és 2. a főreáliskolát, a főreáltanodát. Cisaik a városi és a falusi iparosok „alsóbb néposztályaihoz” tartozó rétegek számára gyakorlati ismereteket nyújtó alreáliskolák sikeres befejezése után lehetett a főreáliskola küszöbét átlépni. Az új korszakban az iskolafenntartás terén is jelentős változások történtek, hisz az egyházak mellett már az egyes tőkés társulatok is jelentkeztek iskolafenntartói igényekkel, valamint a városok növekvő polgárságának az igényei is egyre jobban követelték — a középszintű oktatás terén — a reálismeretek és a reáltárgyak tanításának szükségességét. Tehát az Entwurf egyik legjelentősebb újítása a hagyománynélküli reáliskola intézményének a bevezetése volt. A nyugati minták alapján a szabályzat 3—3 osztályosra, azaz 6 évfolyamosra tervezte a reáliskolát, hazánkban azonban a 4+2-es forma is kialkuit, a népiskolával összekapcsolva, mintegy annak folytatásaként. Pozsony, Győr és Fehérvár után került régiónkba — Pécsett is — az első „derekasat” tanító alreáliskola felállítására a sor, csaknem egyidősben: 1857-ben 43 tanulóval. Sokáig ez az egyetlen alreáltanoda működött csak a dél-dunántúli régióban, csupáncsak 1864/65^ben nyitotta meg kapuit Sümegen egy magán alreáltanoda 5 tanárral és 25 tanulóval. Főreáltanoda egyetlenegy sem működött Dél- Dunántúlon. Az iskola kezdő éveiben Pécsett rendkívül fegyelmezetlenek voltak a diákok, akik közül főképp csak azok iratkoztak be ebbe az iskolatípusba, akik nem feleltek meg a gimnáziumban. Nemcsak ezidőtájít, hanem még a későbbi évtizedekben is használt: „Fiam menjen a reálba” tanári kiszólás, csaknem mindvégig pejoratív ízű volt az iskolák székhelyén. A reáliskoláktól azonban az új korszakban jelentkező igények már nem tudtak elszakadni. Fokozatosan beilleszkedtek abba a folyamatba, amelyben az általános műveltség mellett: szakműveltséget is adtak a tanulók kezébe. A praktikusság szintjén mozgó tananyagban jelentős óraszámokban ott találjuk már a számtant és a váltóismereteket, a mértant 303
