Kelemen Elemér: Néptanítók Somogyban a kiegyezés korában - Somogyi Almanach 34-35. (Kaposvár, 1982)
II. 1868 után - 7. A tanítók és a sajtó - c) A Népiskolai Szemle
közül — részben még Eötvös által küldötten — többen is megfordultak Svájcban, járták Diesterweg berlini, Dittes bécsi intézetéiben. Írásaikban többször utaltak személyes tapasztalataikra, olvasmányaikra, gyakran hivatkoztak svájci, német példákra, s különös szeretettel ápolták Comenius és Pestalozzi pedagógiai örökségét.262 Ez a termékeny és eleven kapcsolat a múlttal és a kor haladó hazai és európai pedagógiai törekvéseivel kedvező hatással volt a csurgói tanítóképző és a lap közvetítésével a somogyi népoktatás fejlődésére. A korabeli haladó magyar pedagógia „kétfrontos harcát” — „egyrészt a slendrián, azaz a régi iskola népbutító dogmatizmusa, másrészt a középiskola hatására lassan a népiskolába is beszűrődő arisztokratizmus, a rideg tekintélytartás, a prelegáló módszerek túltengése, valamint Herbart és főleg Ziller hatására az oktatásiban erősödő formalizmus ellen”263 — a maga szerény eszközeivel a Népiskolai Szemle is segítette. Ezt bizonyítja az a demokratikus köznevelési felfogás, amely szót emelt a népiskolai oktatásból társadalmi helyzetük miatt kiszoruló „szegénysorsú iskolásgyermekek” érdekében;264 amely tiltakozott a mindenki számára egyenlő jogokat ígérő népiskolai törvény felekezeti kisajátítása, eltorzult gyakorlata ellen.265 Erről tanúskodnak a szülőik és a népiskola kapcsolatát, a családi nevelés megjavításának módját kereső írások is.266 Adorján Miklós a népiskolai oktatás gondjait elemezve az iskolás kor előtti nevelés mulasztásaihoz jutott el: „a gyermekre 3—6 éves korában kellene a legtöbb gondot fordítani, fájdalom azonban, éppen ezen idő alatt van leginkább elhanyagolva. A szülőket teljesen leköti a kenyérkereseti foglalkozás, s így a legjobb akarat mellett sem terjeszthetik ki figyelmüket gyermekük naponkénti viselt dolgaira, nem kísérhetik figyelemmel minden tettét”.267 A megoldás — véleménye szerint —: „menedékhely (= gyermekmegőrző) minden községbe”. A harmonikus emberképzés, az emiberszeretet nevelési eszménye mind a nevelési tárgyú elmélkedésekben, mind a népiskolai oktatás tartalmáról, a népiskolai tantárgyakról szóló írásokban kifejezésre jutott. Mai kifejezéssel „gyermekközpontúnak” jellemezhetnénk azt a pedagógiát, amelynek meggyőző hirdetője volt a Népiskolai Szemle. Bárány Gyula a „Mire szoktassuk gyermekeinket?” című felolvasásában a család és az iskola számára közös nevelési elveket kívánt megfogalmazni; a helyes szokások kialakításában és az akarat nevelésében látta a legfontosabb feladatot, hogy a gyermek „magamagát és ifjú, majd felnőtt társait” helyesen, valódi értékeik szerint ismerje meg, s becsülje.268 Horváth József a népiskolai nevelés eredményességének feltételeit vizsgálva azt bizonyította, hogy az iskola csák a társadalmi tényezőkkel — állam, község, egyház, család — összhangban teljesítheti feladatait. Vizsgálódásának kiindulópontja: „mit tesz s tehet” mindegyik tényező; végső — példákkal bizonyított — megállapítása: minél kevesebbet tesz, annál többet követel az iskolától. Ugyanakkor — az eredménytelenséget magyarázva — elmarasztalja az iskolát, a néptanítót is: ,,.. . az eszközöket, melyek önképzésük végett rendelkezésünkre állnak, nem használjuk kellőleg, tehát a lelkesültség hiánya, a közöny még általános közöttünk”.269 Visszatérő és sokat vitatott téma a lapban az a néptanítókat érő vád, hogy az iskolában elhanyagolják a valláserkölcsi nevelést. A lap álláspontja 57
