Kelemen Elemér: Néptanítók Somogyban a kiegyezés korában - Somogyi Almanach 34-35. (Kaposvár, 1982)

II. 1868 után - 7. A tanítók és a sajtó - c) A Népiskolai Szemle

ebben a kérdésben szinte merészen egyértelmű: a vallás, a hittan tanítása az egyes felekezetek papjainak, lelkészeinek feladata. Fontosnak tartották viszont a hittantól elválasztott erkölcstan oktatását, ill. alapelveinek érvényesítését a népiskolai nevelésben.270

A nevelési elvekkel összhangban a korabeli haladó didaktikai felfogás jelentkezik a népiskolai oktatás alapvető kérdéseivel — tanterv, tankönyvek, „tanmód” — és az egyes tantárgyak tanításának elvi és módszertani kérdéseivel foglalkozó csaknem 30 írásban. Ezek a cikkek nagyon tudatos szerkesztői munkáról vallanak, valóságos didaktikai-módszertani kézikönyvet alkotnak.271 Nincs olyan didaktikai probléma, nincs olyan népiskolai tantárgy, amelyről az első öt év alatt legalább egy-két alaposabban elemző, iránymutatást adó, önképzést szolgáló írás meg ne jelent volna. Alapállásuk a verbalizmussal, a sokat ostorozott „emléző módszerrel” szemben a szemléltető oktatás és a tanulók öntevékenységének, aktivitásának elve; az értelmi nevelésnek a tanulók „túlterheltetésére” vezető egyoldalúságával szemben pedig a munka és a testi nevelés szerepének, fontosságának a felismerése. Kaposy István Bacont, Comeniust, Rousseaut, Pestalozzit idézve állapította meg, hogy „a szemléltetésnek tulajdonítottak legnagyobb fontosságot mindennemű oktatásban”. A gyermeki megismerő tevékenység előfeltételeit és sajátosságait bemutatva jutott el a végkövetkeztetéshez: „csakis ily szemléltető oktatás mellett szoktathatjuk tanítványainkat gondolkodásra, tesszük képessé őket arra, hogy vizsgálódásaikat önállóan is folytathassák”.272 A népiskolai oktatásnak valamennyi lényeges és problematikus kérdését érintette az a vita, amely Bárány Gyula cikke nyomán bontakozott ki a népiskolai tanulók „túlteriheltetéséről”.273 „A gőz és a villamosság korában élünk, s a tanításban is gőzerővel akarunk haladni. Túlterheltetésről beszélnek a középiskoláknál, éppen úgy, mint a népoktatási intézetek körében.” A túlterhelés okait Bárány a következőkben látja:

1. „elsősorban a népiskolai törvényünk és szabályrendeleteinkben”, melyek nem tesznek kellő különbséget a „szükséges” és a „hasznos” tantárgyak között;

2. tanügyi irodalmunkban és kényelemszeretetünkben; hiszen a rossz, a „végeredményt” adó tankönyvek miatt „nem kell készülni, nem kell magyarázni, lehet könyvből examinálni... ”;

3. a „képezdei oktatásban”, amely sok felületes ismeretet követel meg a növendéktől, aki „az életbe kimenve nem képes megkülönböztetni a szükségest a hasznostól”; ráadásul „a képezdéből kikerült jelöltek... tisztelet a kivételnek, kicsinyük a népiskolát, nagyra vannak saját képzettségükkel, s a népiskola szerény falai között is katedrán képzeük magukat”;

4. a tanítót terhelő, elő nem készített iskolai és az áttekinthetetlen iskolán kívüli feladatokban, „melyek, ha egyebet nem, a tanítónak idejét megdézsmálják, s akkor aztán csoda-e, ha szabad óráikban kifáradva, az iskolában kényelmesebb eszközök után nyúl”.

Ma is figyelmet érdemlő a megoldásra vonatkozó javaslata:

„Készülni kell minden órára, rendesen tárgyalni minden olvasmányt, fölhasználni, bővíteni a szemléltetési eszközöket, a gyermekeket szemlélés58