Kelemen Elemér: Néptanítók Somogyban a kiegyezés korában - Somogyi Almanach 34-35. (Kaposvár, 1982)

II. 1868 után - 7. A tanítók és a sajtó - a) A Somogy

ellenáll, mihelyt hátraesést vagy megcsökönösödéshez makacsul ragaszkodó reakcionárius törekvéseket vesz a közművelődés pályáján észre.”219 A népnevelés ügyét törvényhatóságilag sürgette rendezni; ebben a kérdésben még teljes egyetértésben későbbi vitapartnerével, Tobak Benővel, akivel majd az állam túlzott befolyásától, a valláserkölcsi nevelés csorbulásától való f élelem állítja szembe.220

A Somogybán megszólaló tanítók első megnyilatkozásait a sértődött védekezés és a népoktatást — s egyben a néptanítót — ért bírálatok indulatos visszautasítása jellemezte. Az indulat később sem csappan, de körültekintőbb érveléssel, a hazai és a nemzetközi tapasztalatok ismertetésével, a megoldás szenvedélyes keresésével párosul. Winkler István „a gyermekekben a figyelmetességet és a vizsgálatot ébreszteni, elméjüket foglalkoztatni, őket általában a dolgok helyes felfogására szoktatni, és így képzelő és ítélő tehetségöket kifejleszteni” tartotta a nevelés legfőbb céljának.221 Szabady Gábor érdekes nemzetközi körképében leszögezte, hogy „az a kormány jó, amelynek jó népnevelési rendszere van”; és sürgette, hogy „minél előbb országos törvény alkotása által létesíttessék pontos, az évnek minden szakaszán keresztül való szorgalmas iskolázás”.222

Ezekben az írásokban már olyan gondolatokkal is találkozhatunk, amelyek túlmutatnak a tanügyi reformokon, a készülő népoktatási törvény társadalmi-politikai korlátain és ellentmondásain. Az egyik cikk szerzője „a közművelődés kiterjedésével” kapcsolatosan azt tartotta „a sajtó legfőbb hivatásának”, hogy a „szociális reform-eszmék körét minden oldalról” megvilágítsa.223 Tobak Benő Népnevelés c. cikkében pedig azt fejtegette, „kívánatos volna, hogy midőn a szellemi téren mind magasabb fokra emeltetik a nép, anyagi helyzete megfelelően szilárd és emelkedő legyen”.224

A kiegyezést követően, Eötvös népnevelési-népoktatási intézkedéseivel kapcsolatosan még határozottabban fogalmazódtak meg ezek a vélemények, újult erővel lobbantak fel a viták a lapban a népoktatás helyzetéről, céljáról, feladatáról és jellegéről.

Eötvösnek a népnevelési egyletek megalakítására szólító felhívására elsőként Vikár János református lelkész reagált — a Somogy 1867. augusztus 27-i számában.225 örömmel üdvözölte a gondolatot: „alkotmányos újraéledésünk munkájának első gyümölcsét”, és a megyei kezdeményezések jó híreire hivatkozva bíztat összefogásra a népnevelés ügyében. A korábbi írásaiban kifejtett érveit megismételve bizonyítja, hogy „a népnevelés társadalmi és polgári kötelesség, melyhez mindenkinek, ki e hon kebelén akarja az anyagi és szellemi jólét áldásait élvezni, ereje és tehetsége mértékének arányában járulni legszentebb érdekében fekszik”. Az egyént és minden társulatot, az „erkölcsi erővé emelt népet ... a saját dolgai elintézésében” megillető jogok nyomatékos hangoztatása azonban az állami befolyás növekedésétől való félelmét leplezi. Elismeri és helyesli, hogy a község, a világi elöljáróság szerepének és felelősségének a növelése az iskolaügyben is előrelépés, de tiltakozik minden olyan értelmezés és intézkedés ellen, amely a lelkészek jogait csorbítaná, az egyházak befolyását korlátozná. A cikk folytatásában félreérthetetlenül megfogalmazza ezt az álláspontot: „Az iskolák beléletébe csak annyi pillantást vetendenek (ti. a nép46