Kelemen Elemér: Néptanítók Somogyban a kiegyezés korában - Somogyi Almanach 34-35. (Kaposvár, 1982)

II. 1868 után - 7. A tanítók és a sajtó - a) A Somogy

Ebben a gondolatkörben szorgalmazza a nép művelését — számos kortársához hasonlóan „közgazdászat! évekre” hivatkozva — B. L., amikor azt fejtegeti, hogy „osak tanult s nevelt nép láthatja be oélját munkáinak, csak ilyen népben ébredhet fel a vágy előre törekedni, s míg hazáját nagy- gyá, önmagát boldoggá tenni”.212 De ennek a gondolatmenetnek a következő láncszeme — ifjú Csorba Ede írásában —, hogy a felvilágosítás felszabadítja a népet az öntudatlanság kiszolgáltatottsága alól ..., s így fog kialudni kebléből az osztálygyűlölet”.213 Az ész mindenhatóságába vetett romantikus hit és a nép féken tartásának, „megszelídítésének” realista szándéka — a belső ellentmondások e két pólusa — egyaránt hozzátartozott a magyar liberalizmus szellemi arculatához. Ezekben az írásokban már mintegy előre megmutatkozik a liberális eszmék sorsa, eltorzulása a 19. század utolsó harmadában. Az egyik gondolat még a reformkort idézi: „a műveltség egy nemzetet csak úgy emel fel, ha a nemzetnek fejlődése korszerű s szabadelvű instutitiók által biztosítva van; csak így virul fel a közoktatásügy, s terjed a népnevelés”. A folytatás azonban a kiegyezésre elszánt magyar uralkodóosztály politikai programja: „Egy művelt nemzetiség lehet csak arra képes, hogy a számra túlnyomó többi népek felett szellemi s anyagi fensőbbséget vívjon ki.”214

Andorka első cikke élénk visszhangot keltett a megyében; számtalan levél, cikk bizonyította a népoktatás iránti érdeklődést és az olvasók támogatását. „Mindent hagyjon ön lapjából inkább — írta egy lelkes »tan- ügybarát« —, de egy sort sem, melyet a nevelés ügyének szentelhet.”215 „A nevelés ügyének szentelt sorok” mögött csakhamar felsorakoztak a közoktatásügy megújítására szerveződő erők, de a változások, az állami beavatkozás gondolata ellen tiltakozó konzervatív-klerikális körök képviselői is.

A nevelés célja — fejtegeti az egyik cikkíró —, hogy „az ember a számára kijelölt, rendeltetésének megfelelő érettségre jusson ... Különösen szüksége van azon segélyre, amely a nyert hajlamokat és tehetségeket nemcsak fejtegeti és gyakorolja, hanem a jóra és szentre is irányozván az eszély- és erénynek is megnyeri. Ennek a nevelésnek az alapja a vallásosság.”216 A népnevelés felkarolásának durva elutasítása is hangot kapott. „Azt már ezer és ezerszer hallottam prédikálni, neveljük a népet; tanítsuk a népet, hanem azt senki sem magyarázta meg, hogy viselje az magát, hogyan alkalmazza magát, hogy tanítani lehessen.”217

Ezt az álláspontot — a demokratikusan érző, gondolkodó alsópapság nevében is — Vikár János hetesi református lelkész utasította vissza: „vannak ... oly élősködők, kik csak alárendeltnek szeretnék még ma is tekinteni a népet”. 1848 szellemére hivatkozva sürgeti a népoktatás „közérdekkel történő elősegítését”; a demokrácia megvalósulásának feltétele — véleménye szerint — „a polgáriasultság kellő fokára emelkedett, életrevaló nép”.218

„Az egyház is — írja egy másik cikkében —, melyre ez idő szerint rendeltetésszerűleg bízva van a nevelés ... csak a legszentebb kötelességét teljesíti, ha e tekintetben megállapodást, hanyatlást vagy süllyedést nem tűr, s még inkább, ha minden erővel, még a kényszer eszközével is

45