Kelemen Elemér: Néptanítók Somogyban a kiegyezés korában - Somogyi Almanach 34-35. (Kaposvár, 1982)
II. 1868 után - 1. Az első évek
szellemi korlátokat kell lerombolni a fejlődés érdekében. E viták azonban azt ia jelezték, hogy szellemi téren is kedvező változások mentek végbe. A lassan változó igények képviseletre találtak; Somogy megyében is kialakult a népoktatás határozott rendezését sürgető, Eötvöst támogató értelmiség tábora, amely egyre növekvő befolyást gyakorolt a közvéleményre és elsősorban magára a tanítóságra. A népoktatási törvényt követő két esztendőben 17 új tanító állt munkába Somogy megyében. Míg 1863-<ban 407, — 1869-ben 431, 1870-ben 441, 1871-ben 448 a tanítók száma. Ennek ellenére relatív csökkenést állapíthatunk meg, hiszen a ténylegesen iskolába járó 6—12 évesek emelkedő száma miatt 1869-től 1872-ig 62-ről 66-ra nőtt az egy tanítóra jutó tanulók száma, s a tankötelesek létszámát tekintve ez az átlag meghaladta a hetvenet. A még így is kedvezőnek tűnő átlag sem takarhatja azonban el, hogy az iskoláknak közel egynegyedében a törvényben megszabott felső határnál, 80-nál több gyermek járt egy tanító elé.26 A tankerületi iskolatanács 1870. február 7-i ülése közzétette a tan- felügyelő első iskolalátogatásainak a tapasztalatait. A jegyzőkönyv a hiányok között „a tanítók nem elég szakképzettségét”, a „helyt nem állható tanítási módot” is felsorolta; s ennek okát a „rossz díjazásban, hanyag fizetésben” állapította meg. Megoldásként a fizetések rendezését, ill. „ambuláns előadások” és nyári póttanfolyamok szervezését és tanítói egyletek alakítását ajánlotta.27 A „Szigetvár vidéki Tanítóegylet Gyöngyösmelléki Választmányá- nyának” erre reagáló „Nyílt levele” a tanítói közvélemény nevében azt hangsúlyozta, hogy „a néptanító tevékenységének megbírálásánál ... azon viszonyokat, azon akadályokat, melyekkel küzdeni kell — kellene szemügy- -re venni”. „Kívánhatja-e az állam, melyben a néptanító úgy dotáltatik, mint nagy Magyarországban, melyben a néptanító önfeláldozó munkássága a törvényben is csak 300 forintra tartatik érdemesnek, hogy tanítói általában jeles képzettségűek legyenek?” — folytatódik a levél, és kimutatja, hogy helyzetük a Bach-korszakhoz viszonyítva évről évre romlott.28 Az állami, ill. a községi elemi iskolák tanítóinak helyzete érthetően kedvezőnek, vonzónak tűnt az egyházközségeknek és egyházi elöljáróknak kiszolgáltatott felekezeti tanítók szemében. A szigetvári és a kaposvári tanítók fizetésének rendezéséről közzétett hírek erősítették is ezt a felfogást.29 Arról azonban nem esett szó, hogy pl. a kaposvári tanítók 700 forintban megállapított fizetését a tanfelügyelőnek több ízben átiratban kellett sürgetnie.30 Több forrás az előző évekhez viszonyítva kedvezőtlen változásokról, rendkívül szerény tanítói jövedelmekről számol be.31 Az újonnan alkalmazott segédtanítók körülményei a minimális létfeltételeket is alig érték el.32 A hagyományos huzavona, a javadalom „behajtásának” nehézségei és az „iskolamulasztók” nyilvántartása körüli összekoccanások tovább növelték a feszültséget, az anyagi függést a teljes erkölcsi kiszolgáltatottsággal tetézték. A magyarújfalui tanítót a község „kihordással fenyegette”, a teklafaluit az utcán támadták meg, a szulokinak 38 évi szolgálat után mondtak fel, mert törvényes úton kérték helyzetük rendezését.33 Az egyházközségi elöljárók és az iskolaszék hatalmaskodásai is visszatérő témái a tanítói panaszoknak.34 9
