Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)
Visszaemlékezés
gemet, hogy ülne neki modellt, nagyon jól felhasználta fejét egy képéhez, de azután portrét is festett róla. Ezt az alkalmat én is felhasználtam, mert kitűnő világításban téli kertjükben délszaki növények között állította be. Így én is megfestettem az első komolyabb arcképet feleségemről. Weeks képe rendkívüli mesterségbeli tudással volt festve, de kissé akadémikus. Mikor jour-jukra jöttek amerikai művészbarátaik és a műteremben megszemlélték az újabb műveket, a fiatalabb festők az én munkámhoz tértek vissza, ami egy kissé feszélyezett is, de ezt, mint utóbb mondták, modernebbnek találták felfogásban és szélesebb festés modorát szerették. Talán a leghasonlóbb portrém volt, melyet feleségemről festettek. Ezeken az amerikaiakon kívül, addig nem volt más érintkezésünk, mint Hernády Kornél, Párisban élő jó módú magyar festő és Borostyány Nándor író, a Pester Lloyd és Pesti Hírlap tudósítója. Történt azonban, hogy éppen ebben az időben a budapesti Képzőművészeti Társulat felkért, hogy fogadnám el egy francia és amerikai festők munkáiból álló kollekció megszerzését, egy 1903-ban Budapesten rendezendő nemzetközi kiállításra. Elfogadtam a felszólítást. A rue Bayenben műtermi szomszédom volt Robert Besnard fiatal festő, a nagy Albert Besnard fia és úgy gondoltam, ha az ő támogatását megnyerem, akkor tervem sikerülni fog, egy elsőrangú anyag megszerzése. Én a fiatal Róbertét, aki nagyon könnyelmű fiú volt, kedvezően befolyásoltam, az apja ezt tudta, szívesen fogadott és készségesen megajánlotta támogatását. Azt is közölte velem, hogy a So- ciété National Salonjában 1902-ben kiállított „Alakok a falumból” című munkám mind neki, mind a jury többi tagjainak, nagyon tetszett. Írásbeli ajánlatot írt névjegyére, amellyel minden művész ajtaja megnyílt előttem, sőt megtiszteltetésnek vették meghívásomat a kiállításra. Besnard-al azt is mindjárt megtárgyaltuk, hogy kiket fogunk a kollekcióba felvenni. Nem csekély fáradságomba került a legkülönbözőbb városrészekben lakó művészeket felkeresni, de érdekes is volt annyi eltérő művészegyéniséget közelebbről megismerni. A Société National két elnökét Carolus Durand-t és Rodin-t kerestem fel és a társulat legértékesebb tagjait. A Budapestre küldött kollekcióban az alábbi nevek szerpeltek: Roll, Besnard, Lhermitte, Cottet, Lucien Simon, Dagnan Bouveret, Gaston Latouche, Raffaelli, Henri Bouvet, Mes- nard, Aman Jean, Blanche, Thaulov. Coquelin Cadet-től, a Theatre Francais híres színészétől kértem el Dagnan Bouveret egyik képét, szívesen kölcsönözte Budapestre, bár panaszkodott, hogy alig élvezheti képeit, folyton kiállításra kérik. Egyszersmind láttam gyönyörű képgyűjteményét élő francia festőktől. Durand Ruel képkereskedőtől megkaptam Renoir híres „La Loge” című képét. Ezt a képet meg lehetett volna akkor venni 40 000 frankért. Megbocsáthatatlan hiba, hogy nem vették meg a Szépművészeti Múzeumnak. A XIX. század utolsó éveinek egyik legremekebb piktúrája. Nem sokkal később 160 000 frankért adták el, úgy tudom Oroszországba. A francia szellem és báj legpregnánsabb darabja. Az amerikai kollekció is igen értékes volt, aminek megszerzésében nagyon segítségemre volt Lachai.se úr, az amerikai festők párisi egyesületének titkára. Ennek a kollekciónak a Műcsarnokban való elhelyezésére 64
