Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)
Visszaemlékezés
tokán és kért, hogy propagáljam ezt hazatérve. Mindezt oly ékesszólóan adta elő és oly nagy műveltséget árult el, hogy joggal tettem fel a kérdést, van-e sok ilyen művelt asszony Romániában? Pár hónappal utóbb egy Budapesten tartott kongresszuson ő is megjelenvén, Apponyj, Alberten kívül — Lukács György szerint — nem volt különb szónok nálánál. A kívánt propagandának eleget akarván tenni elmondtam mindezt Bethle- néknek, akik bukaresti utam után meghívtak néhány művész kollégámmal együtt ötórai teára, melyet egy Budapestre érkezett francia vendég tiszteletére rendeztek. Kérte, hogy belgrádi és bukaresti tapasztalataimat írásban közöljem vele, amit hamarosan meg is tettem. Cantacuzino hercegnő egy bankettet is óhajtott tiszteletemre rendezni, de ezt sikerült elhárítanom. Tartottam ugyanis attól, hogy Budapesten még majd destruktívnak tartanak a románokkal való barátkozás miatt, amint néhány kolléga részéről ez meg is történt. Szerencsére a lapok nagyon diszkréten emlékeztek meg bukaresti szereplésemről. Belgrádi és bukaresti'hnegbízásaimról emlékiratban számoltam be a kormánynak, melyet a közoktatásügyi miniszter kívánságának megfelelően, a külügyminiszternek adtam be. A közoktatásügyi miniszter nagyon elismerő levélben köszönte meg e téren végzett szolgálataimat. Nem hagyhatom ki bukaresti visszaemlékezéseimből, hogy Bánffy Miklós Erdélyből, a kiállítás megtekintésére, eljött Bukarestbe s azt hosszasan megtekintette. 1932-ben budapesti lakásunkat feladtuk, leköltöztünk Somogytúr- ra, ahol lakásom és műtermem volt. Az a gondolat vezetett, hogy falun átélve az évszakok összes változásait, hangulatait, ez piktúrámra is jó hatással lesz. Pesti műtermemet azonban még 2 évig megtartottam, mert nem akartam munkáim óriási tömegét falura vinni és a kiállítások szempontjából is kívánatosnak látszott, hogy újabb munkáimat ide felhozzam és átdolgozzam. És ha téli időben 1—j2 hónapra Pestre jönnék, lesz még helyem, ahol dolgozhatok. Lakberendezésünket raktárba helyeztük, mert azért úgy gondoltuk, hogy néhány év múlva vissza fogunk térni Budapestre. Piktúrámra határozottan jó hatással volt a falusi élet, az az elvem alakult ki, hogy minél kevesebb szóval, minél kevesebb eszközzel fejezzem ki magamat. Szinte némelykor aquarellszerűek voltak olajfestményeim. Így dolgoztam néhány éven át. Inkább tájképek készültek. Voltak kollégáim között, akiknek ez nagyon tetszett, mert frissek, színesek voltak, visszaadták az első impressziót. Azonban voltak ennek a festési módszernek hátrányai is, amit utóbb észleltem, a kevéssé fedett vászonrészek sötétültek, mert az alapozás nem volt megfelelő. Inkább rajzos piktúra volt ez. Régebbi, alaposan befedett vásznaimon jobban érvényesült a valeur-ök megfigyelése, a festékek összeértek idővel és 20—30 év múlva is, ha füst, piszok be is lepte őket, tisztogatva visszanyerték intenzitásukat. A vékony festésű olajképeknek van ugyan egy megóvási módja, hogy üveggel látjuk el. Ez időben két kiállítást is rendeztem Kaposvárott Iványi Grünwald Bélával, aki erre megkért, a nyarakat Lellén töltvén, gyakran érintkeztünk. Ekkor ő nagyrészt cigányképeket festett, én küldtem hozzá a jelentkező cigánymodelleket, azután balatoni hangulatokat és virágcsokro128