Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

kát. Utóbbira én animáltam, látva finom színérzékét. Ezeket mind jól eladta. Szomszédja volt Bakay orvosprofesszor, akinek a legszebb virágkertészete volt és leánya hozta mindig át Iványinak a szép virágokat. Ezek a kiállítások 1932-ben és 1933-ban voltak a Turul szálloda felső világítású nagytermében. Mindegyikünk 50—60 képet állított ki. Ö lehívta Pestről Szelinkó nevű képkereskedőt, aki neki nagyon hűséges embere volt és sikerült is neki megfelelő áron képeket értékesíteni. Ebből az időből származik a kaposvári kiállításon szerepelt „A szakácsné” című képem, amint hoz a baromfiudvarból egy szép fehér pulykát és egy tömött kacsát a vasárnapi ebédhez. A szakácsné intenzív kék színű blúzt viselt és arcvonásai nagyon magyaros jelleget mutattak. Szirtes Henrik gimnáziumi tanár vette meg, egy tájképemmel együtt, amely a Hársas pusztára vezető utat ábrázolta hóolvadáskor. Mikor utóbb viszontláttam a két képet a lakásán, sajnáltam, hogy megváltam tőlük. Ekkor állítottam ki „Vezetik a tehenet a vásárról” című képemet is, ami Anti Ödön tulajdonába került. Itt volt kiállítva Pirkhoffer János gazdám arcképe is, akit ezzel 20 évi szolgálati jubileuma alkalmával megajándékoztam. Kitűnő magyar feje volt, és mikor azt mondtam neki, erre a képre címül az ő nevét kellene írnom, de hogyan adhatnék ilyen magyar fejre egy német nevet? — elgondolkozott és a következő történetet adta elő: Az öregapja a múlt század 60—70-es éveiben betyár volt és pajtásaival egy éjjel betörtek a jegyző lakására, kirabolni, sőt ellenállására meg is ölték volna, ha az ő öregapja ezt meg nem akadályozza. Sok gyermekes családapa volt a jegyző. A betyárokat aztán keresték a pandúrok, de a jegyző úgy nyilatkozott egy bizalmasának, aki a betyárokkal összeköttetést tartott fenn, hogy azt a legényt, aki őt megmentette, most ő is megmentené. Mikor ezt tudomására hozta a közvetítő öregapjának, az jelentkezett a jegyzőnél. Hamar megkötötték az egyezséget: beáll hozzá kocsisnak és ha jól viseli magát, kap tőle egy hamis névre kiállított munkakönyvét, amellyel majd beszegődik egy Tolna megyei rokonához és többé nem szerepel valódi nevén. így jutott ő a német Pirkhoffer névhez, holott eredeti nevük Sági volt. Bíztatásomra később visszamagyarosította nevét.

Az 1934-iki kaposvári kiállításon szerepelt „Hazajövet a hegyről” c. képem, egy alak a tarisznyájával, melyben rendesen egy pint bort hozott a pincéből. Ezt nap-nap után láttam így hazaballagni és egy napon behívtam lefesteni. Készségesen rendelkezésemre állt és amikor a fej készen volt, megmutatva neki, azt a megjegyzést tette: Ezen már látszik, hogy egy kicsit ittam! Ez a képem a pénzügyminisztériumba került. Némely parasztot csak furfanggal lehetett modellnek megkapni. A szomszéd Tek- nyős Zsuzsanna, arról volt nevezetes, hogy a legcifrábban tudott káromkodni a faluban, de talán az egész környéken, egyszer egy kéréssel jött hozzám. Mindjárt azt válaszoltam, hogy mindent megkap, amit kér, de addig ittmarad a műteremben, míg le nem festem. Egy jól preparált vásznam állt éppen rendelkezésemre és egy ülésre megfestettem az életnagyságú térdképet az öregasszonyról és nagyon jól sikerült. Ki volt állítva egy római reprezentatív kiállításon és a párisi Szalonban is. Később a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumnak ajándékoztam.

129