Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

retettel fogadtuk és nekünk gyermekeknek, unokáinak nagy boldogság volt a mindig ráérő, derűs, kedélyes, vicces nagypapa.

A kedves emlékű anyai nagypapa jellemzése után visszatérek oda, hogy anyám ebből a kulturált püspöki városból került egy kis somogyi faluba, amelynek főterén állott az a zsuppfedelű uradalmi épület, melyben én születtem. Az utcai fronton 8 zsalugáteres ablaka volt, az udvar felől pedig, jellegzetes, boltíves folyosó, ahová kegyetlenül besütött nyáron a délutáni nap. A napfény, a fehérre meszelt épületen, a kék égbolttal és a föld sárga színével már akkor megfogott és pikturámban mindig szerepelt. Gyönyörű volt a gyermekkor, ott a szabad természetben, szép fák között, körülvéve lovakkal, tehenekkel, juhokkal, melyeknek életét, mozgását figyelhettem. Aztán milyen boldogság volt, amikor apám Mirza nevű fehér paripáján maga mellé ültetett és az udvaron körülsétált velem.

Ez az állandó falusi tartózkodás azonban csak néhány évig tartott. Harmadik testvérem születése előtt apám lakást bérelt Kaposváron, és azután már c ak a nyarakat töltöttük falun. Hamarosan szép földszintes házat is építtetett a Berzsenyi utcában, szemben a kaposvári nagyszülők házával, amelyben ottlakott apám, kedves, okos nővére is, aki 104 évet élt és arról volt nevezetes, hogy 100 éves korában még szemüveg nélkül tudott varrni. Tizenhat éves koromban megfestettem arcképét Galimberti tanáromnál. Apámnak anyai nagyapja is élt még akkor Balatonfőkajáron, ahol apám is született és egy alkalommal Veszprémből jövet anyámmal meglátogattuk. Egyenes tartású, hatalmas ember volt és szintén 100 éven felüli kort ért el.

A kaposvári új ház csupa világosság volt, különösen az udvar felőli széles, színes cementlapokkal lerakott folyosó, nagy ablakaival, melyek délszaki növényekkel, a legkülönbözőbb rózsafákkal, sok-sok virággal díszített udvarra néztek. Anyám nagyon szerette, gondozta az ő kedves virágait és növényeit. Innen folytatódott a konyhakert, gyümölcsössel és kaszálóval, amely leért a Kapós folyóig. Volt itt hely hancúrozni a pajtásokkal. Én azonban legszívesebben eljátszottam anyám lábainál, amikor nappali szobája nagy ablakánál a dobogón ülve kézimunkázott és boldog voltam, ha közben bársonyos nyakára borulhattam, ott éreztem magam a legnagyobb biztonságban. Amint elmondta, nagyon szófogadó, érzékeny gyerek voltam. Tőle sohasem kaptam verést, de apámtól egyszer alaposan. Hálószobájuk mellett volt a gyermekszoba, és egy reggel nagy lármát csaptunk, amit apám nem szeretett. Ezt az élénk mozgást rendszerint Károly fivérem kezdte, aki a legélénkebb volt köztünk, de mert nem lehetett megállapítani, ki volt a bűnös, a legidősebbet, engem páholtak el. Nagyon szívemre vettem, nagyon sírtam. Apám éppen elutazni készült az őrei gazdaságba, a fogat előállt. El is ment apám, de annyira megbánta, hogy engem megvert, hogy a város végéről visszafordult megtudni, nincs-e valami bajom, hogy megnyugodtam-e? Mikor erről meggyőződött, ült isme ; kocsira. Így beszélte el anyám.

Szüleim Kaposváron igen szép társadalmi életet éltek. Anyám kitünően zongorázott és énekelt, miért is minden jótékony célú ünnepélyen szerepelnie kellett. Ha magunk voltunk, gyermekeinek is énekelt dalokat és mi körülállva őt a zongoránál, vele énekeltünk. Az én kedvenc dalom

11