Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)

VIII. Az irtás lehetőségeinek alakulása

betéteiére. Ennek egyik bevált formáját találhatjuk meg abban a szerző­désben is, melyet a kiskomáromiak kötöttek 1801. jan. 11-én az uradalom vezetőivel a koloni „Pusztán ki adattandó bizonyos s úgy nevezett Megyés Düllőnek irtása s’ utóbb ugyan azon Düllőnek Végiben lévő járt Földnek is ki osztása, s’mind a kettőnek hasznosítása eránt, Tiz egymás után folyó Esztendőkre.. ,”18 E szerződésnél, mely a fenti téma megvilágításán kívül jellemző ké­pet ad az irtás megváltozott lehetőségeiről is, nevezetesen arról, hogy a fák évtizeddel azelőtti szabad irtása helyett, már csak efféle irtásra kerülhe­tett sor, a korábbiakhoz képest igen szigorú feltételekkel, érdemes lesz részletesebben is időznünk. Az első pontból mindjárt kitűnik az is, hogy a „Megyés dűlő” — melynek elnevezése is jellemzően utal a dűlő állapo­tára — közvetlenül a már jól szántható allodális földek mellett terült el, a határ kissé távolabbi szakaszán. „1. Által engedtetik most emlétett Kis Komáromi Lakosoknak a fönt nevezett Koloni Pusztán az úgy nevezett Megyés Düllő, mely fői szélrül Magyaródi Határ, Nap Keletrül Kápolna és Kis Komáromi Halmokkal kü- lömböztetett Határ, Délrül és Nyugatrul ugyan Koloni Pusztának Szántó Földjei közt fekszik, úgy, hogy az M. Uraság Részirül ki hozattandó Inge- neur által Holdak számra kiosztattatván, kinek kinek anyi osztatódjék, a mennyivel birhat, s’ feli kiván venni, feli osztattatván pedig Holdak számra. 2. Kötelessek lesznek Kis Komáromiak ezen Megyés Düllőben lévő sürü Megyéket azonnal ki irtani, jövő parrag szántáskor föll is szántani, tehetséghez képest trágyázni s’ eöt vetőre úgy munkálni, vetni s’ használ­ni, mint érdemes Mezzei Gazda Földjeit munkálni szokta. Azonban 3. Minden esetre értetődik, hogy ezen Megyés Düllő minden máso­dik Esztendőn vettetvén, kötelessek lesznek annak Birtokossal azt őszivel, nevezetessen pedig egyedül Búza és Rozsai bé vetni, de 4. Ugyan ezen Pusztában s’ a nevezett Megyés Düllőnek végiben Délrül fog a többször emlétett Kis komáromiaknak s’ ugyan Nagy Hintá­iul fogva kis Komáromi Határ Szélibe az úgy nevezett Koldus Düllőbül is, mely egészlen járt Földekből áll, ugyan anyi Föld ki osztatni, s’ menyit Megyés Düllőben fel vettek, úgy, hogy ezt is hasonlóképpen mint a Me­gyés Düllőt vethessék és használhassák, itt is minden esetre értetődök, hogy minden második Esztendőn ezen Föld is parragoltatván trágyáztas- sék, ’s így egyik Esztendőn a Megyés Düllő, másik Esztendőn pedig ezen Koldus Dűlő fog vettetni. Mely haszon vételért: 5. Kötelessek lesznek az alul meg nevezett Kis Komáromi Lakosok M. Uraságomnak a Termésből a Kilenczedet, minden Düllőbül egy formán ki adni, azon kívül minden Holdtul Gabona takaruláskor egy Forint kész pénzt fizetni; Mégis a Megyés Düllőben lévő Földeknek minden egy Hold­jaiul, mivel ezen Földeket, mint föllebb is emléttetett, irtani szükséges, egy gyalog napszámot, a járt ’s úgy nevezett Koldus Düllőbeli Földektül pedig hasonlókép a Termésbül a kilentzedet ki adni, minden egy Holdtul egy Forint kész Pénzt füzetni s’ három gyalog napszámot szolgálni. 93

Next

/
Oldalképek
Tartalom