Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)
VIII. Az irtás lehetőségeinek alakulása
neki adót ezen rét iránt való Levelit confirmalom, hogy Szabadon élhesse és nonálhassa, úgy mind azon által a tőle járandó igasságot az Méltóságos Uraságnak Esztendőről Esztendőre meg agya.” Ezekben az évtizedekben földelvételre még csak ritkán került sor, s ha sor került is, nem az allodiális táblák gyors és nagymértékű megnövelése céljából, hanem olyan kényszerítő ok miatt, amint amire a Csokonyán 1733-ban kiadott egyik irtásszerződés is utalt.7 Amint a tiszttartó e levélben meg írta ,,a’ midőn M. Groff Ur eő Nagyságba paracsolattyábul az Tégla Kemenczét csináltattam Marczaliban, Vörös Márton réttyén”, — olvashatjuk az assecuratios levélben — „akkor e rét helyett azon rét mellett volt egy darab erdőbül való Berkes és rekettyés” részt adott a tulajdonosnak, kárpótlásképpen, „hogy aztat szabadon, ezen réttyéért tisztogathassa és bírhassa, mint irtásbul való rétet. . .” 2. Az irtások uradalmi szabályozása A következő években azonban e szerződések szövegében is szaporodik az olyan kitétel, mely valamiféle megkötést, szigorítást, vagy éppen precízebb fogalmazást tartalmaz az irtásföldek eddig igen tág keretek között tartott jogállásához képest. Az 1741. febr. 27-én Egervárott kiállított egyik szerződés pl. határozottan kimondta,8 hogy azt az erdőt, melynek rétnek való irtásához Nagykutason Varga János jobbágy engedélyt kapott, kiirtása után „Házához, vagyis Sessiójához, mint többi Hely Réttyeit, ezt is bírhassa és hasznát vehesse.” A következő évben ugyancsak a nagykuta- si Varga János engedélyt nyert9 „Erdőt irtanyi, Rétnek valót”, melyet, „Szabadon el adhattya, hogyha magának nem fog kivántatni, de — szab korlátot most már a szerződés — nem Nemes Embernek, hanem az Méltóságos Urasság Jobbágyának...”, azaz olyan személynek, akitől az uraság, ha szükséges, könnyűszerrel vissza is veheti. S ez időtől fogva a visszaváltás, elvétel lehetősége a szerződésekbe is bekerül, melyek csak azt vannak hivatva megakadályozni, hogy az elvétel ellenszolgáltatás nélkül, ingyen történjen. 1745. jan. 23-án a szentgyörgy- vári tiszttartó a helybeli Nagy Istvánnak adott engedélyt rétirtásra, pontosabban ekkor legalizálta levelével az eddig végzett irtást.10 Az irtásföld bérének meghatározása után pedig a következő olvasható: „Az emlétett rétet pedig pénz nélkül senki el nem veheti, mint hogy Nagy erős erdőbül irtotta; a Melynek bizonyságára adtam ezen Levelemet pöcsétemmel megerősítvén.” Ugyancsak Szentgyörgyvárt a fenti tiszttartó adta ki 1739. aug. 11-én azt az assecuratios levelet,11 mely egy elveszett irtásszerződést lett volna hivatva pótolni, s amelynek záradéka ugyancsak biztosítja, hogy a föld jogos tulajdonosa, „és megh maradandó Gyermeki Farkas és György azon föllebb irt pénzt el ne veszessék, más pedig senki ell ne vehesse tőlök, hanem az Földes Uraság (: az mely szabad az maga fundusával :) — toldja meg még a szöveg kellő nyomatékkai — de az is oly conditio alatt, hogy a pénzt le tévén nékik, mivel az Attyok keresméje volt...” 89
