Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)
VII. Pásztorok a szigeten
is, aki szintén, „még a szél meg nem szűnt, üdőzni B. Magyaródi Halászok Gunyhójában, onnénd pedig Hajón Szalavári Halászok Gunyhójában ment..és ott „halász Levet főztek ... Eszerint minden csapat halász — a fentiek szerint a magyaródi és a zalavári csapat is — rendelkezett külön kunyhóval, amit az idegenek — jelen esetben a keszthelyi halászok — is felkereshettek. E kunyhókban a fentiek szerint olyan tüzelőberendezés is helyet kapott, melyen nagy szélben is főzni lehetett, azaz nem a kunyhó előtt vagy annak ajtajában helyezkedett el. De hasonlóan szilárd tüzelőberendezéssel lehetett ellátva a révészek kunyhója is, ahol a révészek huzamosan laktak és étkeiket is elkészíthették. Hasonlóképpen tüzelőberendezéssel volt ellátva a szigetekre kiköltözködő pásztorok kunyhója is, ahol nem csak ruháikat, pásztori felszerelésüket, élelmiszerüket, edényeiket tárolták a kint élő személyek, hanem kedvezőtlen időben ételeiket is elkészíthették. Jó időben ugyanis a kunyhó előtti tűzhelyen raktak tüzet és kint főztek. A pásztorok kunyhói tehát, ellentétben pl. a mezei csőszök, szőlőőrzők kunyhóival, melyek többnyire csak egyszerű enyhelyet biztosítottak a kintrekedt, vagy éjszaka is őrködni kívánó személyeknek, huzamosabb kint-itartózkodást és ételkészítést is lehetővé tették. A pásztorok kunyhói, mint azt az elnevezésük is mutatja, igen változatosak. Mivel a kunyhó földjét, ha lehetett, kb. 1 m-nyire kimélyítették, az ilyen építményt földkunyhó-nák mondták. De elnevezései közt szerepel a putri, gunyesz vagy gugyesz is. Mivel fedelük többnyire nádból készült, nevük is ennek megfelelően: nádputri. De előfordult, hogy a fala oldalt, vagy élőiről téglából készült, illetve a nádborításon belül téglafalat is húztak és akkor téglaputri volt a neve. Téglaputri volt emlékezetük szerint a Simon és a Nyíres szigeteken. A tégla egyébként másfajta technikai megoldásra is módot adott, mint amihez a fa és a nád alkalmazásakor szokva voltak. Valószínű, hogy efféle, az új építőanyaggal összefüggő megoldás rejtőzködik az olyan magában álló kifejezés mögött is, ami pl. a Széchenyi gróf 1805-ben kiadott „Rendelései”-ben maradt ránk, amelyben arról intézkedett,4 hogy „építtessék a gulyások számára egy boltozott Kunyhó, a’milyen a göbölyös istállók mellett tsináltatott”. A kunyhó kivitelezéséről persze nincs semmi biztos adatunk. A szigeti építmények között volt olyan is, amit háznak neveztek. Mint Horváth János volt szigeti pásztor elmondta: „Abban lakott az én családom is, a teteje nádból készült. Régen épült.” De hozzáfűzte azt is: „A ház fala csak deszkából volt.” S e megjegyzése arra is rávilágít, hogy használhatóságát tekintve alig különbözhetett a többi említett építménytől. Egy ponton azonban igen, mégpedig azzal, hogy ez magasabb, fent álló építmény volt és nem pedig földbe süllyesztett, vagy a földre lapuló hajlék. S talán ez az a mozanat, ami elnevezése megváltoztatásának alapjául szolgált és a rangosabb ház név használatát lehetővé tette. A putrikat egyébként úgy építették, hogy alapjukat kb. 1 m-nyire kiásták, majd a bejárat felől két ágast összetámasztottak, amelyekre helyezték a hosszú szelement, amely végighúzódott a putri fölött. Erre ritkán szalufákat állítgattak, és ezekre keresztben csapiatokat, léceket. Ezt borí77
