Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)
VII. Pásztorok a szigeten
felület sem fagyott be mindenütt, hanem voltak a tónak úgynevezett „hevessei” melyek sohasem fagytak be. És ha valaki félhományban például ilyennek tévedt, többé már nem térhetett vissza. Így a szigetek télen is, amikor pedig a fagy megkeményítette a zsombékok tetejét, nagy biztonságot nyújtottak az odaszorulóknak. A szigeteken élők általában ideiglenes hajlékban, kunyhókban húzták meg magukat. Kunyhót épített egyébként minden olyan személy, akinek gyorsan, de nem hosszú időre valamilyen fedélre, épületre volt szüksége, így a Balatommelléki halász, vagy a révész, rákász és a sokféle csősz, akik az egyes határrészekre vigyáztak. Kunyhókban húzták meg magukat a pásztorok is, ha nyájuk, csordájuk mellett kellett éjszakázniok és természetesen akkor is, amikor állataik a szigetre kerültek. A kunyhóknak ideiglenes hajlék jellegét egyébként jól mutatják azok a történeti adatok is, amelyeket 1752. június 13-án a Zalaapátiban tartott tanúkihallgatás tanúitól rögzítettek papírra, akik a zalavári rév helyzetéről, illetve a révház elhelyezkedéséről adtak felvilágosítást.1 E tanúk egybehangzóan elmondták, hogy a révészek háza, azaz állandó hajléka a jobb parton helyezkedett el. De ezt a kuruc világban, a rácok támadása miatt lakóinak el kellett hagyniuk, és helyette a bal parton, Zala- vár felől ideiglenes lakhelyet, azaz kunyhókat építettek. A nemesbükki 55 éves Csepeli János pl. a következőket vallotta: „Hallotta azt is az öregektől, hogy a Kurucz Háborúban kezdettek legelsőben az Ellenségh félelme miatt Szalavár felől Gunyhőkat tartani a Révészek”. Vagy a 60 éves za- bari Bencze János vallomása szerint is: „Hogy a mostani helyekre által készültek (t. i. a révészek), egyedül a’ Ráczság félelme okozta azon háborús időben, az hol is jó ideigh egyedül Gunyhókban laktak”. Ahogy viszont a megtelepedés ideiglenes jellege megszűnt, a kunyhókat is felváltották a szilárd házak. Az ideiglenesség megszűnését pedig a birtoklás megszilárdulása, illetve más épületeknek a felépítése is jelentette, ami után a révészek is átcserélhették eddigi bizonytalan lakásukat. Erre vonatkozóan vallotta az 1753. május 1-én Zalaváron tartott tanúkihallgatáson az 53 éves nemesvidi Madaczay János a következőket:2 „Abban az üdőben (t. i. gyerekkorában) innend a’ Szala partyán Szalavár felüli egyéb épület nem volt a vendég fogadónál, mellyet Balogh Ádám nevő Kurucz Tiszt épéttetett, abban Strázsa katonákat tartott, és bort is árultak ott, utóbb pedig — fűzte hozzá a tanú — a Révészek is melléje csinálták házaikat...” A Kis-Balaton melléki halászok kunyhóiról pedig az 1795. febr. 11- én Hidvégen tartott tárgyalás tanúinak vallomása alapján alkothatunk képet,3 akik közül az egyik, a 27 éves keszthelyi Gombocz József elmondta, hogy az „ell múlt 1794-ik Esztendőben meg esett Szent Péter és Pál nap előtt való Szombaton Keszthelyi Balaton halászó vízre — mellyet t. i. a keszthelyiek a Kis-Balatonon bérleten bírtak — halászni menvén, hogy (a) támadott nagy Szél miatt a halászatot nem folytathatván, először B. Magyaródi Halászok Gunyhójókban ment, várván a Szélnek meg csillapodását, de a Szél — mint elmondta — semmit nem engedvén, fogta magát, hajón által ment Szalavári Halászok Gunyhójában, ottan... halászlevet főzött.” De hasonlóan vallott a 33 éves keszthelyi Ne Őri István 76
