Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)

VII. Pásztorok a szigeten

VII. PÁSZTOROK A SZIGETEN

Az uradalmi pásztorok a berekben, emlékezetük szerint, nem teleltek. A bérlés ideje egyébként is csak őszig tartott, amikor a tulajdonosok megjelentek marháikért, melyeket többnyire ekkor értékesítettek. A szigeti bő füvön egyébként is jól összeszedte magát az állat. Az uradalmi marhákat is többnyire azért kellett a szigetből kihozni, hogy eladhassák őket, illetve hogy azokat, amelyek értékesítésre nem kerültek, telelőbe, téli szállásra vigyék. „A berket — mint szokták mondani — nagyon átfújta a szél”, s ez azt is jelentette, hogy a teleltetés is nehezebben folyt volna itt, mint a védettebb erdőkben. Ezért még abban az időben is, amikor a telelő állatnak fedett karámok nem álltak rendelkezésére és így a szabad ég alatt kellett a telet is átélnie, rendszeresen a Kis-Balaton körüli erdőkbe hajtották télire a nyájat, különösképpen olyan helyre, ahol a déli dombhajlat is védte azt az északi szelektől. Később, hogy az allodiális gazdálkodás kibontakozásával a gabonatermesztés is nagy méretűvé vált, és ennek nyomában nagy szalmakazlak emelkedtek a szérűkön, vagy az alkalmi cséplőhelyeken, előfordult, hogy „a szilaj marhák a négyszögletre rakott kazlak között teleltek”. E kazlak szalmájában pedig még tűrhető táplálékot is találhattak az egyébként igen igénytelen állatok. A kazlak közti telelőhelyet különben csak éjjeli karámnak szokták tartani, ahonnét napközben nemcsak itatni hajtották ki a szilaj csordát, hanem olyan erdőrészekbe is, ahol az avarfű még megmaradt. De hajtották őket, ha nem volt nagy hó, magas tarlójú földekre, vagy a kukoricából kifosztott csutaföl- dekre is. A szigetek télre rendszerint üresek maradtak. 1

1. Hajlék a szigeteken

Nem jelenti persze ez azt, hogy ott senki meg nem élhetett. Előfordult még nem is régen, hogy üldözöttek oda menekültek, s mivel hal és tüzelő bőven akadt, nyugodtan kivárták a csendesebb időket. Hajdan, amint arra némi emlék-foszlányok is utalnak, a környező falvak népének elrejtésében is nagyobb jelentősége lehetett a szigeteknek és erre időnként télen is sor került. A szigetek ugyanis idegenek számára télen is megköze- líthetetlenek voltak: bármennyire is átfagyott a víz meg a sás, mindig akadtak olyan foltok, amelyek nem szilárdultak meg eléggé, és a gyanútlanul haladó személy alatt egyszercsak „kilukadt a jég”. Még a sima víz75