Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)

II. Közlekedés a lápon

6. A Kis-Balaton síkvize (1966)

szítésre való szerszámok használatát. Mint megjegyezte, Herman tudósításával ellentétben, nem tűzzel égették ki üregét, hanem vasszerszámökkal vájták. S e szerszámok: a fejsze, a szalu és a tagyvágó.

E szerszámok régtől fogva hagyományosak lehettek, hiszen a két speciálisan hajákészítő eszköz, a szalu és a tagyvágó már az 1769. dec. 13- án Hidvégen készített uradalmi leltárban is szerepelt a következőképpen:10

„Hajó csinyáló görbe öreg Szalu 3 drb,

Hosszú nyakú nagy fejsze 1 drb.”

Használatukról egyébként érdemes lesz Jankó precíz leírását meghallgatnunk. mely a korábbi időszakra is érvényesnek tekinthető:16 „A fejszével — mely nyilván azonos volt a favágásra általában használt fejszékkel — a fát levágták, ágaitól megfosztották s a külső formáját a csónaknak megadták: ez volt a legkönnyebb munka. A szaluval aztán a belsejét faragták, vésték ki először durván, aztán a csónakot oldalára fordították, az ember a csónak mögé állott, úgy, hogy abból az állásból a csolnak belsejébe egyáltalán nem láthatott, kezébe vette a tagyvágót — mit a fenti összeírás „hosszú nyakú nagy fejsze”Jként említett — s azzal megcsinálta a tagyot, vagyis a csolnak belsejébe keresztbe fékvő azt a részt, melyet a csolnak erősségéül meghagynak s mely aztán ülőhelyül is szolgált. Ennek az elkészítése — mint Jankó írta — valóságos művészetszámba ment, mert a mester nem „szemre” dolgozott, egyáltalában nem látta, hová vágott, azt tudnia, éreznie kellett. Arra aztán újból a szalut vették elő s azzal a csónak belsejét tisztára dolgozták.”

A csónak üregének kifaragása után belsejében tüzet raktak, melynek füstje jelezte az esetleges hasadékokat, melyeket, ha voltak, szurokkal és gyantával öntöttek ki. Miután a csónakot kívül is megpörkölték, kívül ganajos sárral kenték be, hogy ne repedezzen be. Ezután már vízre

23