Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)

XIII. A sás és hasznosítása

De készítettek a sásból aratókötelet is. Ehhez több és hosszabb sás kellett. E sással valójában a zsuppot pótolták, mit a sás alkalmazása révén nem kellett hosszadalmas munkával elkészíteni, vagy ha készítették, akkor azt teljes egészében más célra fordították. A sáskötelet, mit aratáshoz szántak, jóval aratás előtt szokták elkészíteni, vagy az otthon tartózkodó öregek, vagy esős időben a házban rekedt család.

A pirostövű sás kötélnek nem volt jó, mert szála törött. Saját célra takarmányon kívül, aminek a sást fiatalon kellett lekaszálni, esetleg alomnak használták. Alomnak ősszel, télen is lehetett öregsást kaszálni, függetlenül attól, milyen fajtából is állt az. A pirostövű sást mégis szedték, mégpedig olasz importra. Még a századforduló körül jelentek meg először a Kis-Balaton melletti f alvakban azok az olasz felvásárlók, akik e nádat lehetőleg hosszú szárral, gyökérrel szedetve, nagy mennyiségben szállították további feldolgozásra Olaszországba. Ez időtől fogva szokták a sást olasz sásnak is nevezni.

A pirostövű sást, mit az ide érkezett olasz kereskedők részére szedtek, természetesen nem lehetett kaszálni, hanem pár szálat összefogva bal kezükkel, azokat feszesre húzva vágták el, mélyen a vízbe nyúlva, tövüket a nádvágóval. E célra jobb volt hagyományos, íves nádvágó, melynek a zala parton matuka, a veszprémi részen viszont bicske volt legutóbb a neve. A kaszahegyből készült kacérral, ha az nádvágásra, hosszabb heggyel készült, nem lehetett jól az egyes szálakat az esetleges gaz közül kiválo17. Sás-kötél aratásra (Zalavár, 1965)

137