Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)

XI. Faizás és vesszőszedés a berekben

növekedési irányukat könnyen megváltoztatják és a tőzegrétegen keresztül az ásványi altalajt keresik meg. Ilyen módon — olvashatjuk tovább — az égerfa tőkéjéből ívelt gyökerek indulnak ki, amelyek, ha alattuk a tőzegláp természetes vagy mesterséges lecsapolás folytán összeülepedik, a felszínre kerülnek és a léggyökerekhez hasonló ún. karos (vagy kandeláber alakú) támasztógyökerekké lesznek.” Mindezt azért volt érdemes kissé részletesebben is bemutatnunk, mert e szakszerű leírás magyarázatot adott az olykor hatalmas törzsű és magasra nyúlt égerfák életlehetőségeire és ugyanakkor világossá teheti a berki pásztorok elbeszéléseinek azokat a részleteit is, amelyek arról szóltak, hogy a hajdani hatalmas fák törzse gyakran szolgált pihenő- vagy rejtekhelyéül nemcsak a pásztoroknak, hanem a környék üldözött embereinek, főképpen a pásztorokkal együttműködő betyároknak.

2. Faizás a berekben

A berek fái rendszeres használatára egyébként már a XVIII. század végéről rendelkezünk adatokkal, amikor pedig még a száraz partvidék erdei sem voltak szigorúan elzárva a falvak lakói elől. Az 1797. május 24-én Hidvégen tartott kihallgatáson például a 72 éves rédei Kustos Imre „colonus’', aki annak előtte 16 esztendeig mint hajdú szolgált a Széchenyiek uradalmában, elmondta,4 hogy „szolgálattya idején Hídvégi bozótot köte- lességbül megjárván, seött, még Fekete nevezetű szigetbül is szükségére e Tanú épületre, Tűzre való fát hordogatván” élte ő is a berket, hihetőleg a falusi lakosok példájára.

Egy másik tanú, a 78 éves garabonci Gerencsér János vallomásából pedig az is kitűnik, hogy a berki szigetek fáit még az uradalmi épületekre is hordták, urasági rendelkezésre. Mint elmondta, „Fekete Szigetben, Szala bozóttjában helyheztetőben M. Széchenyi Uraság Majorjának fedele fáját, mellyet Szala Sz. Lászlói Jobbágyai vágtak, faragtak, Magyaradi Jobbágyai pe’dig az faragott épület fát jelentett szigetbül ki hordták, külömben pedig — támasztotta aia szavaninetoseget — ciaraoonczi Határ is nevezett Fekete Szigettel megyés lévén innénd tudja bizonyosan, hogy mind az Fekete Sziget, mind Pogány Vár, másképp Kerekes és Lántzos Sziget is” Széchenyi birtok. Mi pedig azt gyaníthatjuk szavaiból, hogy mint garabonci lakos, jól ismerhette a szigetek életét és fáinak vágását és mindennek az lehetett az alapja, hogy ő is, mint a többi parti lakos, ha szükségesnek mutatkozott, ide fordult fáért.

E korban, amely számunkra a berki favágást illetően adatokat szolgáltat, úgy tűnik, hogy e fahasználat már kifejlett állapotban volt. Erre mutat nem pusztán az a fenti adat, hogy az uradalmi építkezésre is innét nyertek építőanyagot, hanem méginkább az, hogy két évvel a fentiek után, 1779-ből már olyan adatokkal is rendelkezünk, amelyek szerint a berekből el is adtak fát, mégpedig az égenföldieknek, akik pedig rendelkeztek önálló erdővel is. Feltehető, hogy e fát nem a saját hasznukra, hanem értékesítésre vásárolták az égenföldiek, mint ahogy nem sokkal később arra is van adat, hogy az uradalom is vágatott Égenföldön eladni való fát.

120