Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)

X. Az erdőhasználat változása

személynek tűnik, legalábbis egy-egy erdőrész felügyelőjének, erdőmeste­rének. Egyébként még 1813-ban is, amikor a kőröshegyi erdők regulatiós munkájára kapott megbízást Kalivoda inspector, az uradalom vezetősége úgy rendelkezett,35 hogy a „Bartsi vadászt — akit hihetőleg az erdészetben legjáratosabbnak tartottak — segítségül maga mellé vegye.” Az új erdészeti szervezet kialakításával és a korszerűbb erdőgazdál­kodás bevezetésével természetesen a hagyományos kifejezéseket is felvál­tották, a feladatokat is jobban kifejező elnevezések, bárha némelyik ide­gen kifejezés tükörszavaként került is a nyelvünkbe, mint pl. az erdő- mester. Az 1803. évi jószáglátogatás után a friss rendelkezések között ol­vasható a következő is:36 „Ö Excellentiáj a egy erdő mesternek szolgálatba való fogadását ren­delte, akire is leg elsősorban a Dráva erdőinek regulatiója fog bizattatni, és a neki ki adandó Instructioban az fog nevezetessen ki tétetni, hogy az erdő ugyan Sectióban fog osztatni, de az esztendőbeli Sectióban — olvas­hatjuk a vágáserdő kialakítására szolgáló átmeneti vágási rendről — tsak a kivántató épületbéli és tűzre való, vagy más az Uraság vagy Jobbágyok szükségére való fa fog vágattatni anélkül, hogy a Sectióban lévő fa mind levágattatnék. Azonban tiltva leszen más Sectióban fát vágni.” Egyébként az erdőmester jelentőségét is talán megvilágítja lakásának kijelölése. „Az erdőmesternek lakásul fog adatni azon ház — olvashatjuk — amelyben most az Ispán lakik.” Az erdőmester kifejezés egyébként, mely különösebben nem tudott megrögződni a nyelvhasználatban, máskor is előfordult a korabeli iratok­ban: a már idézett 1817. évi hamis erdőbélyegről szóló beszámolóban is az olvasható, hogy az „Erdőmesternek, vagy Erdőpásztoroknak” tökéletes kivitelezése miatt fel sem tűnt a bélyeg hamis volta. De korántsem az erdészeti dolgozók kifejezéseinek alakulását kí­vánjuk most nyomon kísérni, hanem pusztán arra utalunk, hogy a „va­dász” kifejezés mint az erdőóvók egyik szákkifejezése akkor is tovább élt, amikor az erdei felügyelők feladata messze nem a földesurak vadászatának elősegítésében, vadjainak oltalmazásában állt. A mélyen megrögzött és a lényegesen eltérő kifejezés szívós továbbélése viszont egyúttal arra a ko­rábbi helyzetre utal, amiből a modern erdőgazdálkodás kifejlődött. Mint említettük, a szekciókra osztás az egyes erdőkben más-más időpontban valósulhatott meg. Legelőször is nyilván ott, ahol a helyi la­kosságnak is legkevesebb volt az ellenállása, s az erdő állapota is azt in­dokolttá tette. E két feltétel kétségkívül megvolt pl. az égenföldi erdőben, melyet azonkívül, hogy a szerződéses égenföldiek igen alacsony szintre szorított fa-igényét kielégítette, más falu lakói nem igen háborgattak. Ezért is tudták fáit már a XVIII. sz. közepén hamuzsírégetőknek eladni, majd a század végétől az uradalom is itt tudott eladásra való fát is vá­gatni. 1802-ben viszont, éppen a fokozott használat következtében, azt ol­vashatjuk az egyik jelentésben az erdőről:37 ”Ha ezen erdő Sectiókra nem osztatik, ma holnap el-pusztul, azért jó lenne azt az Ingeneur által vágá­sokra osztatni s rendszerint decalválni.” S hogy ez meg is történt, sőt a vágáserdőben szokásos csemetézésre is hamarosan sor került, az már az 116

Next

/
Oldalképek
Tartalom