Knézy Judit: Csököly népének gazdálkodása és táplálkozása XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 26. (Kaposvár, 1977)

III. A csökölyi nép ételei - D) Gyümölcsök, ízesítők, gyümölcsökből készült italok

Az 1930-as évek végétől néhány család sárgabarackot is kezdett befőzni. A második világháború idején menekülésbe is magukkal vitték a baracklekvárt. Sokan ekkor láttak ilyet először. A barackot nem paszíroz- ták hozzá, de olyan keményre főzték, mint a szilvalekvárt. A lekváros fazekak rendszerint a kamrában álltak ócska láda vagy sifonér tetején. A sosem vagy ritkán fűtött, ún. „első szobában” ma is lehet látni „sublat” vagy szekrény tetején lekváros üvegeket, fazekakat.

Az 1930-as években lakodalmak, komabálak alkalmával már rendszeresen fogyasztottak olyan apró, édesítetlen kelt tésztából való kiflics- kéket, amelyeket szilvalekvárral töltöttek. Ma is gyakori hétköznap esténként a különféle lekvárral töltött kifliféle leves után, második fogásként Kaposvár környékén.

Ízesítés, töltelék tekintetében nyers, lereszelt állapotban csak az alma, kisebb részben a kimagozott meggy említendő, amely az egykor legfinomabbnak számító rétest édesítette.

Befőtt féléket közvetlenül a második világháború előtt kezdtek csak készíteni.

7. Szőlő: A legrégibb szőlőfajták a századfordulón inkább csak a zselici domboldalakban maradtak fenn egy ideig. Így a „sárfehér, rizling, juhfarké, bajor (fekete és fehér is), mézes, somszőlő, kadarka, budai kadarka, kecskecsöcsű, paszotuti”. A belső-somogyi homokon hamarább tért hódítottak a direkt termő fajták. Itt a „fekete noha, otello, izabella, fekete rizling” a legkedveltebbek, de a fehér, piros delavera, saszla is előfordult és ma is honos. Izabellát lugasra futtatják.

A szőlő nyersen való fogyasztása nem volt olyan mérvű, mint azt a termés megengedte volna. Egyes családok nagyon tartogatták bornak, nyersen alig csemegéztek belőle, legfeljebb a szőlőben lévők reggelire ették meg kenyérrel fő étekként. Télre szokásban volt minden fajta szőlőből, a legédesebbjéből, legegészségesebbjéből és nem túl sűrűn nőtt fürtökből a kamra rúdjára hánccsal, párosával, száruknál fogva felkötni és karácsonyig, újévig tartani. A nagyobb szőlősgazdák szőlő- és borfogyasztása messze felülmúlta a lakosság többségéét.

Bor: ez csak szőlőből készült. A leszüretelt szőlőt „muszolófával” törték meg, ezután öntötték „kádba”. 2—3 napig volt benne (hidegebb időben 3—4 napig is). Ezután feladta a törkölyét, azt leszedték, ebből lett a vörös bor. A törkölyt „régős” (két állóorsós vagy egy függő középorsós) présen nyomták át. A „színiét” boroshordókba engedték le, ez „silleres” volt. Januárban, szép napos időben szokták először átfejteni a bort, azután tavasszal 3—4-szer is. Darálót csak az első világháború után kezdték használni. A századfordulón siller bort állítottak elő úgy eladásra, mint házi használatra. A zselici szőlőkben kevés fehér bort is, „bajorlét” állítottak elő. A XX. század elejétől ízlésváltozás történt a vörös bor javára. A vörös bor színezésére egyesek a bodza bogyóját használták fel. Télen, aki beteg volt, paprikás bort ivott.

Borecet: a bor aljából meghagytak borecetnek; salátára, savanyú krumplilevesbe, bablevesbe tették habarásként vagy anélkül. Ezt különösen a rinyakovácsiak fogyasztották, mert nékik kevesebb gyümölcsük termett, mint a csökölyieknek, kisbajomiaknak, nem jutott ecetkészítésre, leg62