Knézy Judit: Csököly népének gazdálkodása és táplálkozása XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 26. (Kaposvár, 1977)
III. A csökölyi nép ételei - C) Levesek konyhakerti és kapás növényi alapanyagai
mög benne”, kevés vízzel átpárolják. Hozzáteszik a kisült szeletet. így vitték ki a kanászoknak reggelire a rétre. „Krumpligulyás”: halotti tor estéjén a csirke jobb húsával, „izéjével” főzték a gulyáslevest azonos módon, mint a ,,szósz”-nál leírtuk, csak csirke hússal. A rozskenyérbe is reszeltek főtt burgonyát. A burgonya sokféle felhasználása gyakori fogyasztását mutatja. Egyik idős adatközlőnk szerint62 egy héten háromszor volt krumplileves, háromszor pedig reszelt leves (burgonya főzőlevéből) krumplisterccel. Megállapítása a téli időszakra vonatkozik elsősorban. Mások is azt mondták „a krumpli egy napig se maradhatott el”. Nyári kapálások idején is a századforduló és 1930 között krumplileves (v. kaszásleves), káposztaleves és tejeskása volt a déli étel. Az egyéni különbözőségek, családi ízléskülönbségek leginkább ilyen gyakran tálalt ételeknél szembetűnjek. Egyesek csak paprikát vagy paprikás zsírt, hagymát tettek a levesébe, mások kis zöldséggel, babérlevéllel is ízesítették. A paprikás krumpli, szósz, pempő elnevezésű ételek már az újabb — pörkölt — féle készítési eljárásokat követik. 3. Bab „borsó” A káposztával együtt igen régi múltú és kedvelt ételalapanyag. A bab egykori jelentőségét mutatja, hogy rontó erőt tulajdonítottak neki. A keresztútra kiöntött bab sebet, rontást adott át annak, aki belelépett, vagy aki a fazekat felrúgta — a néphit szerint. A bab termeléséről és borsónak való elnevezéséről Csorba József megemlékezett 1857-ben.63 Az Alföldről, Duna mentéről Somogyba került emberek szerint az Alföldön több babot és kevesebb káposztát esznek, mint Somogybán. A c.sö'kölyiek elsősorban, mint levesnek valót tartják fontosnak. Nyáron, mivel kevésbé romlik, mint a burgonya, szívesebben vitték a mezőre. Sokféle régebben és részben ma is termelt babfajtáról tudnak. Az ún. „guggos” növésű babot külön táblába és nem köztesként vetették, közülük a „fehér borsót”, „vaj borsót”, „sárga borsót” különböztették meg. A „sárgaborsó” gömbölyű szemű, jó kásás, „törött borsónak” készítették leginkább. Ugyancsak guggos növésű volt a „gömbölű cifraborsó” vagy „kataborsó” — ez levesnek és „törött borsó”-nak is alkalmas. A másik csoport a „futóborsóké”, amelyet kukoricatáblába vagy szőlősorok közé köztesnek vetettek. A „szajhaborsó” hosszúkás szemű tarkabab, a „lapos futó borsó” — sárgás színű és hosszúkás szemű, a „futós fehérborsó” hosszúkás szemű. A babot a szobapadláson rossz vagy még használatlan cserépfazékban tartották, vagy rozsszalmából, hasított fűzvesszővel kötött „bucsér”- ban, vagy vászonzacskóba kötve. Hogy évente mennyit fogyasztottak fejenként vagy családonként, nem számolták. Néhány an arra tudnak választ adni, hogy mennyit vetettek.64 Ha bőven volt termés és maradt, tavasszal eladták, ha ez nem sikerült, a disznóknak darálták le. Ugyanígy tesznek ma is. 55
