Laczkó András: Helikoni tájakon. Irodalmi tanulmányok - Somogyi Almanach 25. (Kaposvár, 1976)
4. Pályaképvázlat Takáts Gyuláról
rep. A sejtek megszámlálhatatlan tömege alakítja a „sötét szervetlent” s küldi tovább, fölfelé az ágakba, hogy ott a rügyből pattanó, nyíló levélként már szervesként mutatkozzék. A „milliárd’' motor, a megszámlálhatatlan sejt állandóan dolgozik, „szikrázik”, „zümmög”, bontja és tárolja az élethez szükséges anyagokat. Takáts versének cselekvésre utaló szavai közül („robbant”, „világít”, „omlik és tárol”) több vonatkozik a sejtek szelektív permeabilitására (vagyis az anyagokat váltogatva áteresztő képességére), valamint akkumulációjára (vagyis arra, hogy környezeténél nagyobb koncentrációban képes anyagokat raktározni)- A sejtek munkája készíti elő, teremti meg a növény újraéledésének látható jeleit. Ezért írta nagyszerű költői képpel Takáts, hogy az élő forma felvétele előtt a sejtek „tócsáin hajózik” a virág. A felszín alatt munkáló törvény megragadásának és versbe emelésének szándéka megvan 1973-as kötetében, a Sós forrásban is. A költő a természettel szembeni alázatával és az ebből fakadó megértő-magyarázó magatartásával követendő utat mutat. Az erdőt, a becei hegyet nemcsak azért járja, hogy a virágok, fák szépségét csodálja; „mindent” ismerni akart, „tudni és kézbe venni”. A tudás akarása nemcsak a biológiához vitte közel, hanem — mint egyik gyakran használt szava bizonyítja — a mértanhoz is. A kedvenc szó határozta meg, hogy az 1968-as kötetének Villámok mártana lett a címe. A mértan precízségével dolgozó mérnök szemével figyelte a természetet és a tájat, vizsgálta belső rendjüket, arányaikat. Ez az alapja a Villámok mártaná ban kozmikussá táguló horizontnak; az ember és a tér és a táj határtalanná váló relációjának. Szó volt már arról, hogy miként vélekedett Takáts a költői magányról. Az ötvenedik évén túljutva felismerte, hogy a fiatalembernek vágyott állapot, az idősebbnek teher (Két oszlop). Mert az ember nem tud társak nélkül élni. Cselekvése ugyan egyéni, de minden tettében kozmikus egység, galaktikákkal jelezhető mértani rend érhető tetten. Ügy is, hogy a földi embernek fel kell fognia a galaxisok üzenetét. A tér tágítása Takátsnál egyben az emberi kapcsolatok milyenségének tömörítését jelenti. A véges és végtelen dialektikája ez; minél távolabb jutunk a messzeségbe, annál közelebb kerülhetnek egymáshoz az emberek: „És közöttük és közöttünk akkora terek vonzása feszül —és oly messzire utal a fények visszatérő, de soha ki nem kötő sugaraival —, hogy bár a végtelenbe emel, de mégis csak hozzád visz közelebb testvéri társam! Hozzád, ki egyre kutatva élsz a kis világban, sejtve, hogy rajtad kívül nem egy, de tán milliónyi világban élnek nálad érdekesebb lények, akiknek gondolatát — mint a tiédet ez —- egyre csak hozza, hozza feléd a sugár, mely ki tudja hány milliónyi éve indult el a kitalált időben s hozza tán olyan kontinensről is, mely azóta régen megsemmisült ..(Relativitás). A költő mindenben értelmet keres és a világmindenség felismerhető lényege számára; a rend, a szabály, a törvény. Ezt kell megismerni. Ehhez a reményt, a tudás reményét — Takáts nézetei szerint — a líra táplálja. E problémát két irányból közelíti meg. Az egyik, hogy a kozmosz végtelenjéhez mérve relatíve kicsiny a tudás. A másik, hogy az ember benső, érzelmi-értelmi világáról ugyancsak véges ismereteink vannak. A Relativitás című versében a kozmosszá növelt tér és az emberi szív-lélek 55
