Laczkó András: Helikoni tájakon. Irodalmi tanulmányok - Somogyi Almanach 25. (Kaposvár, 1976)

4. Pályaképvázlat Takáts Gyuláról

Takáts véleménye szerint az antik életforma követése, a klasszieizálás a Dunántúlon a mindennapi élet egyik lehetősége. Ezért írt úgy a badacsonyi és fonyódi szüretről, mintha azok korinthosziak lennének, ezért lehetett ott a szüreteken, a présházakban, mulatozásokon Anakreon is, aki énekkel, dallal szórakoztatta a lányokat, akik amphorákat vittek a hegyre, s a táj, a szőlőhegy is ugyanolyan pompázatos, színes mintha görög lenne. A hasonlításhoz alapot teremtett a földrajzi környezet: Dél közelsége. Dél-Dunántúl, Pécs, Somogy miliőjéből Takáts Délre tekintett és tekint, a mediterrán világra és szellemre. Pihenő a szőlőben című versében is arról ír, hogy természetközeiben, fák, virágok társaságában nyugalmát nem zavarja sem London, sem Párizs. A Nyugatra lezárt út azonban Délre szabad, hiszen itt a termés, a táj, a levegő olyan, .amilyenről Tibullus álmodott, s munka után a gazda előveheti Horácot. A környezet adja az antik életformához a színek harmóniáját. Erre (ti. a színekre) Takáts azért volt különösen fogékony, mert középiskolásként egy ideig festőnek készült. Ez a szándék irányította barangolásait Balázs Jánossal. Egyik vallomásában így emlékezik erre: „Együtt jártuk szülőföldem tájait. Ö a tüdővész sürgető lázával műveket alkotott már akkor, és én a formák és színek harmóniáját gyűjtögettem.”10 A költő színek iránti érzékenysége korai verseitől a legújabbakig megmaradt. Régi dalos új szüreten című versében „Anakreon! — kiált fel. — Nézd, mily színes minden”; és sorakoznak egymás után a színek, lila ég, piros levél, kékes mámor, bársonypiros rózsa.

Az antikvitás mindenütt jelen lévő hatása a pályakezdés verseiben még mitológiai díszletezésként jelent meg, s még nincs szerves egység a természet, a táj és a klasszikus hagyományok között. Második és további köteteiben a versalkotó elemek harmóniáját törekszik kialakítani. Szükséges ez a harmónia, mert ha az antikvitás hatása külső burokként, stili- záltan jelentkezne a versekben, akkor alkotásai aligha lennének többek egy sajátos költői modor terméseinél. Takáts líráján végighúzódó görög— római szál egyik csúcsa a Mézöntő című kötet (1958). Ebben annyira szétszórva, mondatos és szavas utalásokban vannak ezek a vonatkozások, amilyen véletlenszerűen kifordítja az eke a pannon dombhátak földjéből az ókori sírköveket, fegyvereket és használati eszközöket. Ebben a kötetben már messze van attól, amit a Kútban tett, hogy klasszikus és mitológiai nevek versbeépítésével hangsúlyozza a táj mediterrán, délhez kapcsolódó jellegét. Nevek ugyan itt is előfordulnak (Jupiter, Polyhymnia, Vénusz), de a versekben az antik jelleg a hegyi, vízi, mezei mindennapi élet gondjaival együtt, azokkal szerves egységben lett érdekessé és lényegessé; amiként a befagyott Balaton síkjának fölengedése (Olvasás a tavon), a virradat színpompája (Berzengő reggel), a tó fölött csattogó vihar (Egiháború a berken), a bor első fordulása (Lidérc), a betakarásra váró szőlő (Pásztorok), a felkelő téli nap üdvözlése (Egy behavazott présházban). A klasszikus műveltségű költő azt látja meg a hétköznapokban, a hegyi, berki, vízi emberek életében, amit ők nem vesznek észre, mert megszokott számukra. A köznapi tapasztalatot és az antikvitás szellemét ötvözi úgy, hogy példát adjon vele, az egyszerű emberek világába plántálja a szépet (Ringass való), a harmóniát, amelyet ókori elődei kerestek a természetben, s világban. Együtt kutatja a birsfa, fügefa, szőlőlugas és leánytest szépségének titkát.

47