Laczkó András: Helikoni tájakon. Irodalmi tanulmányok - Somogyi Almanach 25. (Kaposvár, 1976)
4. Pályaképvázlat Takáts Gyuláról
adja a versek magját, hanem a munkára készülő ember■ Takáts verseiben is ott a cselekvő ember, de amíg Illyésnél aktuális gondok okán, addig költőnknél általánosabb vonásokkal, az esztétikum irányába merevítve. Takáts ugyan ehhez a táj, a dunántúli couleur locale több konkrét elemét használta fel. Nem véletlen, hogy éppen ezt a dunántúli valósághoz való közvetlenebb kötődést kritizálta Babits Mihály a Somogyi tavasz, Téli készülődés, a Kosárfonó köszönti a tavaszt című Takáts-versekben.7 Ez a vonás többlet Takáts lírájában. Leginkább azért, mert megyényi és dél-dunántúli költői földjén „belterjesen” gazdálkodva kapcsolódni tudott a min- denséghez, a tájtól eljutott a kozmoszig. Arra nézve, hogy miként lehet megyényi térről szélesebb érvényűt alkotni, két példa is volt Takáts előtt; Rippl-Rónai József és Francis Jammes. Rippl-Rónai az akkori modern formatechnikájú festői irányzatot képviselve, kaposvári villájából mutatta meg, hogy a dunántúliság, a so- mogyiság nem provincializmus, hanem lehetőség olyan művészi világ megépítésére, amelyik örök értékeket hordozhat. Takáts hangsúlyozza első mesteréről szóló vallomásában: „Rippl-Rónai sikere, bárhogy is forgassuk életművét, somogyiságában van. Somogyiságában, s ez világot jelent nála és nem provincializmust.”8 Francis Jammes pedig a vidéki magány költőiéként mutatott példát, hogyan lehet egy táj levegőjét, hangulatát, apró, hétköznapi, látszólag kevésbé fontos vonásait festve, leírva — egyetemes érvényűt alkotni. A mesterek követése Takáts számára olyan lehetőség volt, ami egy öntörvényű költői világ megteremtését sejtette. A lehetőség valóra váltásához megvoltak adottságai. Verstéma vonatkozásában ott voltak a költő mindennapjaiban a zselici dombhátak, a Kapós-völgy szőlői, gyümölcsösei, és ott volt a tó, évszakonként más-más arculatával, ott a vízi, berki, hegyi emberek. A szülőföld változásainak nyomon követése adta Takáts művészetének egyik célját- Jammes példája mutatta, hogy „kicsiny” költői világból is lehet a „mindenséghez” kapcsolódni. S e kötődésre a Dunántúl, Somogy — a jellegzetes vonásaival — alkalmas volt. A költőnek otthont és élményt adó megye neve legtöbbször valamiféle kanászos nyakasság, vérbő kivagyiság, koppányos pogányság képzetét kelti. Pedig a külső, inkább csak örökségként maradt képzet mellett (Rónay György szerint „efölött”) van Somogynak egy másik, sze- lídebb, „árkádiásabb” képe; „bizonyos lelki pallérozottság, derűs életszemlélet, homoki-magyar görögösség országa ez.. ,”9 Ahol tapasztalni, érezni lehet az antikvitás folytonosságát, ahol lehet horáci, teokritoszi hanggal verselni (Somogyi klasszikus, Vágy, békességre, Hozzák a derű képletét, Triptichon). A görögösség, latinosság hagyományainak folytatására utalt említett kritikájában Radnóti Miklós is. A Dunántúlon Janus Pannonius és Berzsenyi Dániel nyomdoka olyan utat jelentett, amelyik az európai horizontú művészethez vezet. Takáts Berzsenyi verseiben már iskolásként is a görög—római jelleget érezte meg. Később pedig megértette, hogy Berzsenyit éppen e jelleg miatt tartja számon úgy az irodalomtörténet, mint a magyar Horatiust. Takáts egyik korai versében (A szántó-vető somogyi klasszikus) maga is hangsúlyozza, Somogybán megvolt (és megvan!) a lehetőség a görög—-latin életmód követésére. Berzsenyi ezt nemcsak felismerte, hanem aszerint élt. Harmóniában a természettel, a tájjal. Vagyis, 46
