Takáts Gyula: Hódolat Berzsenyi szellemének. Versek és tanulmányok - Somogyi Almanach 24. (Kaposvár, 1976)
II. Az igazi poézis keresése. Tanulmányok - Harmónia és Diotima (Berzsenyi és Hölderlin párhuzamok)
3. Berzsenyi 1816-ig, tehát versgyűjteményének második kiadásáig, a maga mentségére igyekezett megteremteni ezt a magyar—görög költői világot. A szíve és természete szerinti művet, melynek a líra és az élet össze- hangzó harmóniáját és lényegét kellett volna sugároznia. Egy életstílust és költői remeklést hozott létre, melyet azonban a sors nem engedett érvényesülni. Épp fölragyogása után. Se alkotója életének kiegyensúlyozására, se pedig, mint költői művet, hogy az tovább teljesedjék. Talán úgy is mondhatnám, hogy olyan villám éri ezt a magyar hüperióni derengést, hogy abból ezután már nem a jövő fénye, de költőjére is „zordon egek” árnyéka borul. Hölderlini lesz körülötte a magány. „A virtus útját szörnyetegek lesik.” Éles fénnyel riasztották föl teremtő, reális és álmodott világából. Ekkor lépett eszméinek költői honából a nemcsak érett, de szinte kézzel és ésszel megragadható mintái közé. „Pályája küzdés.” Most és így lett a természettől-költő elméleti és tudós költővé. Alig írt versekkel, de azzal a reménnyel, hogy „Talpa alá szegi a chimaerát”. És lett a mezei, született lírikusból a 19. század első felében a „lebengősdi” Kazinczy mellett a magyar vers legműveltebb tudósa. A poétika titkainak és a „vers születésének” és végső értelmének első magyar költő esztétája. Tizenhárom év önrágó magányában és makacs elemzéseiben és szép villogásaival így készült el a Poétái Harmonistica, melyet egyrészt a megtámadott természetes, eliziumi költészet igazolására, de végül is olyan magyar Hüpe- riónnak szánt, amely tételeivel a legfőbb és leghasznosabb széphez vezetheti a magyar poétát és a magyar költészet irányát. Nem prófétáló, de racionális mű, amely minden esemény-keret nélkül mondja el — nem úgy, mint Hölderlin a Hüperiónban —, a Szépről Berzsenyi eszméit és a szép élet titkáról a reményeit. A magyar költő vívódása ez a méhesben és a diófa alatt, hogy megtalálja és leírja, nemcsak a tökéletes vers, de épp a poézisen át az emberiség tökéletes életformájának mélyen hitt „receptjét” is. Hogy miként születhet meg és hogyan sugározhat igazat és jót a Szép. Olymposz hogy emelkedhet a mocsári berekszélben, ahol élt és ahová még mélyebbre taszították épp az ő meg nem értett Harmóniáját, aki ugyanúgy Múzsája és egy vele, mint Hölderlinnel volt Diotima. Itt már nemcsak somogyi, de Európára tágított a mocsár és a Szép megtalálása és fölmutatása is. Művében egyetlen szereplővel, a költővel és az őt láthatatlanul körülvevő, de sugalló erőkkel. Mély sugallásod kiemel magamból, Sátorod csendes keblébe intett... S Lethe árad rám! elemészik a föld, Lelkes élettel ragad édenébe . . . Harmónia, avagy a Harmonistica szavaival „az erkölcs és poétái szépek” világába, melyek „egy kútfőből, a szeretetből erednek”. Ezért harcolt Berzsenyi mint Hüperión, és Hölderlin és Byron is. Az odázó, az álmodozó és a harcos, a görög ideálért, — realizálva „Üj Görögországért”, — a költészet és eszme és a kard fegyverével, hogy a világban új, harmonikus hazát 34
