Takáts Gyula: Hódolat Berzsenyi szellemének. Versek és tanulmányok - Somogyi Almanach 24. (Kaposvár, 1976)

II. Az igazi poézis keresése. Tanulmányok - Harmónia és Diotima (Berzsenyi és Hölderlin párhuzamok)

teremtsenek. Hüperión és Berzsenyi egyért harcol. Még nevük mellé is egy és ugyanazt a „remete” jelzőt teszik, amely nemcsak állapot, de hősien megszállott, puritán szilárdságot is jelent. Tehát ott „Hüperión vagy a görögországi remete” és itt pedig Berzsenyi, vagy a somogyi „niklai remete” harcol. Eszményeik arca platoni fénnyel ragyog. Megszemélyesítője ott Diotima, itt Harmónia. Hölderlinnél a Természet és a Szép együtt Egész és így együtt halhatatlan. Berzsenyinél „minden poétái szép egyszersmind természeti szép”. És mindkettőjüknél a Természet maga az Igaz, a Jó és a Szép, s mert az ember is a természet gyermeke, tehát a természetben benne van a poétái szép is. De épp korukban ez a Szép, azaz Diotima versszavával

... a lélek Napja örömkora már lehanyatlott, éj van, a fagy csikorog, s bőgnek a szélviharok.

A Neckár és az Alpok és a mocsár és a Bakony körül is, a világban, társadalomban és a lelkekben is „zűrzavarok”, „harcok zsivaja” és csak a költők vágya:

Töltsd meg e nép szomjas szívét, örök életű szépség, vár lakomás asztal, várnak a templomaink!

És Berzsenyi ugyanezzel a képpel a Harmonisticában, mint Plató „az agathoni vacsorán Diotimával”, most itt együtt, Berzsenyi—Platon fejtegetik „a számyrakelő lélek játszi képét idézve” a Szépet és a „görög Szép culturának menetelét”. Ennek lelkének lényegét, „gyönyörét”, „boldogságát”, melynek megtestesítője Hölderlin világában Diotima, Berzsenyinél pedig Harmónia.

4.

így jelenik meg a napóleoni dúlt korban és a szentszövetségi zsarnokságban Hölderlinnél és a Poétái Harmonisticában „a poétái szép”, azaz a „legfőbb szép”, úgy mint a remény, mert a szép egyenlő náluk az éppen hiányzó szeretettel és a még inkább hiányzó harmóniával. Berzsenyi szavaival „a harmónia nem egyéb mint a szeretet érzéki jelenete”. Olyan, mint Diotima, „aki Eros kozmikus jelentőségét, mintegy misztikusan” sűríti a Hüperiónban. A Fiatont idéző Berzsenyi a Harmonisticában a poézist „Diotimával lelki szerelemnek, lelki nemzésnek s az öröklét isteni értelmének és ösztönének” mondja. Hölderlinnél költőien elvont hangvételű hit- tevés a jó és igaz mellett. Berzsenyinél a világos próza formájában már gyakorlati hittevés is, mert a „poétái szép” a Poétái Harmonisticában, mint „legfőbb teremtő erő”, mint a „szeretetnek és értelemnek” . .. „harmóniás vegyülete” jelenik meg. Tehát célszerű, teremtő hasznosságot jelent. Azt az okosságot és morált jelenti, amely éppen hiányzott abban a polgárosuló feudális társadalomban, melyen változtatni akartak s amelynek hajdani „harmóniájában állott a görög poézisnak és egész görög kultúrának nagy „harmóniája”. Végső kicsengésében tehát a Poétái Harmonistica, azaz „Magyar Hüperión” új társadalmi és erkölcsi rendet sugárzó esztétikai tanul35