Reöthy Ferenc: A Balaton halászóhelyei - Somogyi Almanach 23. (Kaposvár, 1975)
A Balaton halászóhelyei - 1. A tófenékkel kapcsolatos halásztopográfia
A BALATON HALÁSZÓHELYEI A halászóhely, tanya (húzóhely, kihúzó, vonyó, vető, kerittés, kötés) a víznek az a névvel megjelölt része, ahol a halászok kerítőhálójukat a siker reményében kivethették (tanyát vet, tanyát húz) vagy gépesített üzemben kiszórhatták. A tanyák tehát egyidősek a halászattal. A halászat legősibb módja a szigonyos halászat volt. Már a régi kor embere is megjelölte magának ezeket a halászóhelyeket. Ezek az állások voltak a mai tanyák tulajdonképpeni ősei. A Zala folyó környéki községek (Vörs, Tikos, Sármellék, Zalavár) orvhalászai ilyen állásokban gyakorolták emelözéseiket a Zala folyó legkülönbözőbb szakaszain, a Porös-, Cölömpös-, Zimányi-, Hévízi- és Páhoki-árkok torkolatai környékén. A halászat fejlettebb eszközei a nádvejsze, varsa, emelő, turbuk, kerittő és eresztőhálók a későbbi korokban alakultak ki. A kerítőhálók használatához már csoportos (kollektív) társulás vált szükségessé. Így alakultak ki a Balaton menti községekben a halászbokrok, melyek a későbbi korban (1713—1859) céhekbe tömörültek. A csoportos társulások jellemzői a kis és nagy bokrok voltak 3—3, illetve 10—10 főnyi taggal. A kisbokrok általában 100, a nagybokrok 300 öles hálókkal halásztak. A kisbokrok időszakában az 1860-as években a mai tanyák ötszöröse lehetett ismert a balatoni halászok között. Számuk tehát 800 körül volt. A 300 öles hálók általános alkalmazásától, az 1860-as évektől 1930-ig, a Balatoni Halászati Részvénytársaság két utolsó vontatóhajójának (Zala, Veszprém) átalakításáig már csak a mai tanyák kétszeresét ismerték a halászok. Entz Géza és Sebestyén Olga: A Balaton élete c. munkája (Bp. 1942) 320 tanyáról tesz említést (13: 161. old.). A mai gépesített halászati korszakot megelőző időben tehát 320 tanya volt ismert. Jelenleg csak 164. 1. A tófenékkel kapcsolatos halásztopográfia akadó Az a hely, ahol a halász hálója húzás közben el-, vagy megakadhat. A balatoni akadok általában köves helyek. Ezek a köves helyek lehetnek természetesek (Fonyód 344.) vagy mesterségesek. Az utóbbiakat műakadó- nak nevezik. (Balatonszárszó 275.) Jankó Jánost idézzük: „Az akadó a fenéken az a rossz hely, ahol a háló megakad, s mely a hálót összetépi, éppen ezért kerülni kell.” 1: 326. Ez a megállapítás ma már nem helytálló, mert ha a halász tudja hol van az akadó, és megfelelő irányba húzza a hálót, éppen ezek a helyek adják a legbőségesebb zsákmányt. Ellentétben a vak7
