Erdélyi Zsuzsanna: Hegyet hágék lőtőt lépék… Archaikus népi imádságok - Somogyi Almanach 19-21. (Kaposvár, 1974)

Bevezetés

nem érvényesülhetett. Nemcsak helyhiány miatt, hanem mert módosítani kellett eredeti elképzelésünket: rövid bevezető tanulmányt követő szövegközlést. Ez menetközben derült ki, mivel már az első munkálatok idején világossá vált, hogy a szövegek nem elégednek meg a szűkre tervezett bevezetővel. Filológiai jegyzeteket is igényelnek és igénylik az adatközlők lelki/szellemi hátterének felvázolását is. Ahogy a népdalnál szöveg és dallam elválaszthatatlan, ugyanúgy tartozik össze imádság és azt szülő/mondó lelkiség, gondolkodás, tudatvilág. Ennek vizsgálata már tovább visz a puszta filológiai kutatásnál, a vallás funkciójának, egyéni és társadalmi szerepének elemzését segíti elő. Ezért nem hagytam ki bemutatását, hanem mintegy belső kulisszaként a bevezető tanulmány mögé rajzoltam föl, azaz annak jegyzeteibe építettem bele. Szintén bőséges gyűjtési anyagból, sokszáz oldal megnyilatkozásból szedtem össze lehetőleg úgy, hogy legalább az érintett pontokhoz kötődő felfogásbeli ellentéteket érzékeltessem, ha már élesebb megvilágítást nyújtó gondolati sorokat nem közölhettem. Néhány esetben eltértem e gyakorlattól. így pl. részletesebben hoztam a »görög« kérdéskört, az egyházi jóváhagyás úgyét, vagy a nemzetközi párhuzamanyag záradékait. Záradékokat, melyeknek e hagyományban kiemelt szerep jutott mind fönnmaradása biztosításában, mind napjainkban ez imádságműfaj kiváltotta elvi-szemléleti-magatartásbeli megosztottságban. Tisztában vagyok a kötött terjedelem, az ilyen jellegű munkaigényes kiadványhoz viszonylag kevés rendelkezésemre álló idő, vagy jómagam számlájára írható hibákkal, és számolok a még rejtett hiányosságokkal is. Ezért mindennemű, ez archaikus örökség ügyét előbbrevivő kritikai észrevételt köszönettel veszek. Szükségem van rá, mert tudom, hogy e széles forrásvidékű, több tudományággal érintkező anyag nehezen szorítható bele egy ember vizsgálódási körébe és szellemi fegyvertárába. Mindamellett remélem, hogy ezzel a kis kötettel még jobban felébresztem az érdeklődést e ma még csak megközelítőleg ismert hagyomány iránt, mely a profán népi kereszténység és vallásosság eddig ismeretlen vonásait is feltárja. Szeretném, ha legközelebb még szélesebb gyűjtői közreműködéssel és már nemcsak 1—2%-os arányban lehetne láttatnom e különös költészetet. Hogy a bemutatható szövegek számát növeljem, az eddig már megjelentekből (Új írásban, Ethnographiában) lehetőleg nem vettem be, ha csak valami nyomós ok nem indokolta: unikummivolt, esztétikum, bemutatandó motívumsorhoz tartozás stb. Sajnos nem jutott már hely az egyes típus-motívumkörök részletesebb ismertetésére, alakulás, táji megoszlás, terjedés, sőt specifikumok vizsgálatára. Az ún. táji specifikumokhoz csak annyit fűznék most, hogy bár jelenleg ilyenek is mutatkoznak, mégis bizonyos szórványadatok megerősíteni látszanak ezen szövegek egykori általánosabban ismert voltát. Pl. a most csak kizárólag Palócföldön található »Vasarnap hajnalban harmat száll a földre . . .« kezdetű imádság (122., 123. sz.) első két sorára Rábatamásiban (Győr—Sopron m.) egyik idős adatközlőm gyermekkorából, mint öreganyja egyik imájára emlékezett. Miután Bagó Márton — ponyván adta ki, jóllehet énekként 1885-ben — nemcsak egy-egy táj félhiva-