Kelemen Elemér: Somogy megye művelődésügye a tanácsköztársaság idején - Somogyi Almanach 14-15. (Kaposvár, 1970)
A Tanácsköztársaság bukásának következményei
véleménye szerint - magyarázzák, de nem mentik eltántorodásukat. „Bűnhődjenek a teljesen korrupt tanítók - fejeződik be a cikk -, a többit menteni nem lehet, de emberét válogatva kegyelmet osztani igen". 27 Gauser Rezső segédtanfelügyelő, aki rövidesen maga is évekig tartó fegyelmi tortúra áldozata lett, kísérelte meg elhárítani a támadást. „Somogy megye tanítósága a kommunizmus alatt tartózkodóan viselkedett" - fejtegette. Az államosítás által „a sok zaklatástól, üldözéstől, anyagi függéstől és nélkülözéstől" remélt megszabadulni, és „kizárólag ennek örült." Kérte az egyházakat, a papságot, „becsülje meg jobban a tanítót, ne támadja, hanem védje, segítse". 28 A lap szeptember 21-i vezércikke is így igyekezett tompítani Farkas féktelen támadásának élét: „A megújhodott Magyarországon alig vár ma fontosabb, nehezebb, felelősségteljesebb föladat valakire, mint a derék tanári és tanítói karra". „Az egykori porosz iskolamesterek dicső példáját" idézve, az iskola és az egyház együttmunkálkodásának szükségességét hangoztatta - a tanulók hazafias és erkölcsi nevelésének érdekében. 2 " A tulajdonképpeni vitát a lapnak ugyanebben a számában Gergelics József pusztaberényi tanító „Magyar nemzeti iskola" c. cikke indította el. Gergelics bevezetőjében elhatárolta magát a Tanácsköztársaság közoktatásügyi célkitűzéseitől, véleménye szerint „más utat kell járnia a nemzetnek". De „tanulnunk kell valamit abból a rossz prédikációból is - folytatta -, melyet a vörösök oly nagy szájjal hirdettek. Megtanulhattuk az iskolák és a tanítók megbecsülését". Nacionalista szellemű, de határozottan demokratikus és egyházellenes fejtegetéseinek központi gondolata: „Magyar nemzeti iskola, mely a magyar államé!" Korábban szokatlan bátorsággal és öntudattal - mely a vitában olaj volt a tűzre - szögezte le, hogy „a nemzet jövendőbeli boldogságáért mindent eltűrünk, csak a volt szolgaságot nem. Nem tűrhetjük, hogy a nemzeti boldogulásért küzdő, a nemzeti műveltségért dolgozó tanítóságon a szellemi szegénység, a nagyúri és a papi gőg egyet-egyet rúghasson".' 10 Gergelics írásának visszhangja az egyháztól független, állami iskoláztatás gondolatának felháborodott és merev elutasítása, az egyház irányító és ellenőrző szerepének hangsúlyozása, a vita személyeskedésig fajuló, minősíthetetlen hangneme, a tanítók felelősségének és „bűnrészességének" ismételt megfogalmazása volt. „A keresztény restauráció kezdetén" - írta pl. Berkcnyés István somogyfajszi plébános - joga és kötelessége a papságnak az iskolák szellemébe, életébe beleszólni, és ellenőrizni azokat. „Somogy vármegye tanítósága a közelmúltban a hazafiságból elégtelen érdemjegyet kapott, . . . sok tanító még mindig szívesebben látná az iskolák élén a Tanácsköztársaság által életbeléptetett művelődési tanácsot". A papság azonban hű maradt hitéhez - zárta írását -, s nem engedi meg, hogy „a tanítóság még egyszer az ellenség kezére játssza az iskolát". 31 A somogyi tanítók elkeseredettségét és elszántságát bizonyítja Peterdi László kaposkeresztúri tanítónak a hozzászólása. Bár a vita alapját jelentő kérdésben azt az álláspontot képviselte, hogy az államosítás helyett új tantervre, új tanügyigazgatásra, új tankönyvekre, rendezett iskolai körülményekre és szabadabban dolgozó tanítókra volna szükség; tiszteletreméltó bátorsággal utasította vissza a tanítókat ért vádakat, és a leereszkedő megbocsátást is, „Keményöklű pofozógépek, puskatusok puhogatták, egyesítették (ti. a tanítót) a világ proletárjaival az evilágban. ... S mikor már kellően megpuhultunk, amikor már véresre vertek és szurkáltak, akkor mézédes szavakkal keltegct-
