Tüskés Tibor: A déli part - Somogyi Almanach 10. (Kaposvár, 1968)

Vágják a berket

így kommentálja tervét: »Budán a Sz. Gödért hegy alatti téglavetőnél lenne a vaspálya udvar«, s a vasút innen Fehérváron át húzódna Fűz­főig, »innen Füredig, aztán Tihanyinál által a lecsapolt Balatonon, ennek déli szélébe Lelléig...« (Nagyjában azon az útvonalon, amelyen Ka­zinczy utazott — még gyalog és szekéren — barátjához Pálóczihoz, Szán­tódra.) Arról persze Beszédes nem álmodott, hogy ez a szerinte kizárólag kereskedelmi érdekeket szolgáló út — megvalósulása után — mennyire átalakítja majd a tóvidék képét. A művészek és a mérnökök fölfedezték a Balatont. Aztán meg­épült a somogyi parton a vasút, s elkezdődik a Balaton újkori története. Vágják a berket A Budáról délre vezető postaút nem dk nélkül hagyta el Szemes­nél a Balatont. Itt volt az utolsó lóváltó fogadó. Beszédes József is úgy képzelte, hogy a Budáról Sziszeikig vezető vaspálya útvonala esalk Lelléig követi a tó partját, aztán délre fordul, Pusztaikovácsi irányába. A tervhez vázlatot készítő Háky Dániel a tér­képre Leile alatt mélyen öblösödé mocsarat rajzolt. Hajdan nemcsak irtt, a fonyódi hegy körül, hanem lejjebb, Sió­foknál, Szemesnél, Boglárnál is mélyen benyúlt a Balaton a somogyi dombok közé. A szél és a víz homokból turzásdkait épített az öblök elé, s ezek idővel leválaszltódtak a tó vízfelületéről. Csak amikor a tavaszi és 'az őszi esőzések megemelték a tó vizét, akkor találták ki a 'halak a nyílt vízre. Ezeket a holt szakaszokat, vizenyős lapályokat úgy hívták: berek. A víz megrekedt az öblökben, elmocsairasodott, nádak és hinarak lepték el tülkrét. A láp fölött lidérces fények imbolyogtak. A tőzeges ta­laj mérges felhőket eregetett. A szárazra került földdanaibokon barom­csorda legelt, a szigetek között kanyargós ösvényeik és csapások nyíltak. A tocsogók vize télen sem fagyott 'be, a tőzeges talajban titkos hő­források fakadtak. A vidék megközelíthietlen maradt, csak a nádi embe­rék ismerték a járást. Ha idegen tévedt a berekbe, könnyen beleveszett. A mocsárban ősi tölgyek álltak, borzas füzek fésüiködtek, kiter­jesztett karú topolyafák hallgatták a nád zizegését. A berekben farkasok tanyáztak. A téli éjszakákon messziről hal­latszott üvöltésük. A nyúl és az őz riadva menekült, ha megzörrent a nád. Erre vezetett az őszi .madárvonulások útja. De az itt lakó mada­raktól egész évben hangos volt a 'berek. Az erdőkben tavasszal fácánok kodácsoltak, foglyok csörögtek. A nádiveréb fűszálra kötözte fészkét. A parton gém és daru gázolt, a nyílt vizen ruca és szárcsa úszkált. A zscm- békos rét rejtette a bíbic, a pacsirta, a búbosvöcsök, a bölömbika ta­nyáját. A legszebb balatoni 'madár, a balta a nádiban fészkelt. A vízben teknőc, vidra, vízipatkány, sikló lapult. A levegőben sas körözött. A lápi halásznak a kárókatona mutatta, merre jár a hall. 28

Next

/
Oldalképek
Tartalom