Illyés Gyula: Az éden elvesztése. Oratórium - Somogyi Almanach 8. (Kaposvár, 1967)

S épp, mert minden hatalmat, ha zord bérccé mered, csak — csepp-csepp, résbe nyomulva — a parány töri meg.

S épp mert parány falukra várhat isteni munka:

49.

Jónásként cet hasából kilépve a halálból, halál riadalmából s épp mert egy vóre-vesztett elhagyott kicsi nemzet ingatag ladikéból szólhatunk, zúgja szánk ős üzenet gyanánt:

50.

Jöhet a harag napja, robbanhat az atom, de épp mert iszonyatja kicsit-nagyot lenyom tS mert fenyő s törpe gyom, szép s rút egybe omolhat, jó s rossz egyiként lak alhat: minden egy végre megy s már-már a becsület s a hűség: oltalom, sőt — megkeseredett ajkunk mosolyra csalva — fegyverünk is lehet:

51.

Ha jő a harag napja, ha robban az atom, ama végső napon, ama rettentő holnap előtt még, emberek merjük a legnagyobat, újra a Kezdetet.

52.

A villám is felülről jön. A jégverés is.

Csapásaik közt is folyt tovább az élet.

Idegen, távoli erők hozzánk ránk a telet, a nyarat; a fagyot, az aszályt.

18