Illyés Gyula: Az éden elvesztése. Oratórium - Somogyi Almanach 8. (Kaposvár, 1967)

dőn fölfelé küld akár átkot, akár áldást azért, ami szemközt érte, halandótól.

39.

Kezetekben v&gyiunk hatalmai a sorsnak, hangyák, mi futhatunk csak lukba búhatunk, ha egünkig hatoknak ama rettentő felhők, miniden Múltak is Jövendők 'vég napjával közelgők.

40.

Ügy hangzik, mintha ez volna a józanság szava. Bár ugyanakkor van benne azokból a szózatokból is, melyek hagyományosan felülről érkeznek a halandók fülébe. A hang valóban kettős. A szolgai gyávaságé, hogy futással mentsük a bőrünk s az önhitt hatalmaskodóé, hogy vele szemben hasztalan minden. Szinte szerencse, hogy e két hazugság így összepárosodva valósággal petézi az ésszerűtlenséget, bárgyúságot, a hamisságot. Épp a baj elkerülhetetlensége indokolja az önfeláldozásig menő küzdelmet ellene: hisz az épp a végső esély! S azért mert egy rossz hatalom óriási magasan van fölöttem, azért még rá támadhatok, hozzáférhetek. Igaz, kézzel nem érem el a torony gombot, de nem igaz, hogy nem tudok oda jutni; a belső lépcsőkön például. Minden uralom emberi mű, még pedig folytatólagos. Emberi kézben van, a mienkben is, a legszerényebbekében.

41.

Markunkban vagytok, sorsunk gőgös hatalmai!

Nem igaz, hogy nincs módunk hozzátok fölhúzódinunk, a térdetek benyomnunk, vállatok földire vonnunk, szátokra sújtani, pernyétek eltipornunk,

_____* tetőnk ne gyújtsa ki.

4

2.

Fölnyúlni Somogyjádról ha csak egy tiltakozó ujjmozdulat erejéig is a New York-i ENSZ valamelyik összüábornoki bizottságáig?! Persze hogy képtelenségnek hangzik. De még képtelenebb — embertelenebb — az a gondolat, hogy bárhol bárkik bármily magasból a jádiak akarata ellenére csak egy jádi sorsáról dönthessenek. Dönteni akarnak! A világban millió akarat kereng, frissebb nyüzsgésben, mint a milliónyi csepp, amikor a víz lobogná kezd. Nemcsak fölülről lefelé.

Alulról fölfelé is.

14