Takáts Gyula: Képek és versek útjain - Somogyi Almanach 6. (Kaposvár, 1961)

Vikár Béla

VIKÁR BÉLA EMLÉKTÁBLA AVATÁSRA Itt született 1859-ben Hetes községben. Szülőháza, a volt református lelkészlak, ott állt a hajdan fatalpon álló, majd téglára épült református templom árnyékában, öreg falusi ház volt, amely 1830ban somogyi módra fából, sövényfalakkal és zsúptetővel épült. Az ilyen régi épületek sorsát és életkorát a korhadás vagy a tűz szabta meg. Vikár Béla szülőházát a hozzá hasonló parasztházakkal együtt felperzselte a tűzvész 1870-ben. A szülőház elpusztult, de szülöttének neve és műve ma is itt áll előttünk példaként. Amilyen egyszerű volt ez a szülőház, épp olyan egyszerű környezet, paraszti életforma vette körül Vikárék családi életét is. Apja, Vikár János nemrég még a pápai református gimnázium nagyműveltségű tanára volt. Egyaránt ismerte a francia, olasz, német, latin, görög és a héber nyelvet. 1856-tól 1867-ig, mint Hetes református lelkésze működött e faluban. Anyja Szomjú Istvánnak, a szorgalmas szőlőművelőnek és méhésznek, Edde község református tanítójának Veron nevű leánya volt. Apja a tudományt és a bort, anyja pedig a vidámságot és a dalt szerette. Éles elmét, vidám lelket örökölt tőlük. Vikár Béla jegyzetei szerint anyja még lúdtollal írta le azokat a népdalokat, melyeket mindig el is énekelt Béla fiának. Ez volt az a környezet, amelyben Vikár Béla, mint gyermek nevelkedett. A nép, szorgalom, tudás, vidámság és az akarat voltak azok, amelyek rányomták bélyegüket életére és művére. Mint kisdiákot apja 1868-ban Pápára küldte. Ügy kocsizott át a Bakony rengetegén, hogy a pápai kollégium diákja lehessen. Hamar megbetegedett és azután három évi somogyi falusi pihenő után felépülve 1871-től a pécsi ,,főreáltanodában" tanult tovább. Nem is tanult, hanem bátran mondhatjuk, hogy tanított, mert apja „lejjebb kerülvén", maga volt kénytelen magát eltartani. Polgári családok gyermekeit tanítgatta. Ette a házitanítók bizonytalan kenyerét, s mikor betegsége miatt elveszítette ezt is, akkor a pécsi szederfák segítették, mint gleichenbergi levelében írja: „A temérdek szeder, amivel egyéb táplálék híján hét-számra éltem Pécs város madarainak rovására". Pécsről gyalogosan járt haza Magyarladra. Egy alkalommal farkas elől fára kellett másznia. Hiába szakadt rá a sok baj és gond, egyre feljebb vitte akarata és tehetsége. Nem tellett könyvre! Megtanulta a „gyorsírászatot"! így jegyezte tanárai előadásait, akárcsak később, faluzása során a népköltészet kincseit. 1876—77 évben, mint nyolcadikos diák a pécsi főreáliskolában a gyorsírási tanfolyamot tanította. Közben a tudásvágytól hajtva, mint reáliskolás megtanulta a görög és a latin nyelvet is. Pécs után Pestre ment és beiratkozott 1877-ben az egyetem bölcsészeti fakultására magyar és német szakosnak. 1880-tól 1919-ig