Takáts Gyula: Képek és versek útjain - Somogyi Almanach 6. (Kaposvár, 1961)

Nikla parasztjainak Berzsenyi Dánielről

NIKLA PARASZTJAINAK BERZSENYI DÁNIELRŐL MÍZE U M AVATÁ S H A E sárgafalú udvarház helyén, ennek egy részét alkotva állt Berzsenyi Dániel háza. Öreg. boronafalú épület volt, melynek gizgaz szalmáján sokszor az eső is becsorgott. Gazdája földesúr, aki 1808-ban, 32 éves korában jött Vas megyéből Somogyba, hogy anyai birtokait átvegye. Birtokainak évi jövedelme 20 000 forintra rúgott és itt, a szomszédos gombai hegy szőlőjében ősztájt ezer akó bora is megtermett. Földi javakból gazdagon ellátva és a nemesi Magyarország kiváltságaitól vértezve, mégis szegényes egyszerűségben, állandó lelki vívódások közepette élt. Feljegyezték róla az egykori írások, hogy miközben szántóföldjeit járta, a köszönést alig vette észre. Vajon min tűnődhetett a niklai földesúr? A felületes válasz ennyit mondana: Versein tűnődött Berzsenyi Dániel. Mert mi mást is tehet egy költő, akit az ég borral és búzával gazdagon megáldott? És ha most megkérdeznénk, itt a kertjének lombjai alatt összegyűlt ünneplő közönséget, hogy ki volt Berzsenyi Dániel, röviden ugyancsak ezt a választ kapnánk: költő, megtoldva a rosszértelmű földesúr szóval. Legyünk őszinték, kissé irodalmunk is csak úgy tartja számon, mint a magyar Horatiust, ki dörgő, és a görög istenek neveitől csillogó ódákat írt. Pedig Berzsenyi Dániel nemcsak ódákat írt. Emberi arcának és műveinek népszerűsítésével — melyeknek egy jelentős része épp parasztságunkkal foglalkozik — adós még irodalomtörténetünk és művelődéspolitikánk. Törlesszünk ebből az adósságból ma, Berzsenyi falujának népe előtt, és akkor nem hiába gyűltünk össze emlékezni rá e kis múzeum avatására. Berzsenyi emberi és költői arcához egy évszázad felületes szemlélete két jellemzőnek vélt vonást rögzített. Emberi arcán a rendi, nemesi magyarság jellegzetes vonásait hangsúlyozták. Költői képén pedig a klasszicizmus hideg virágait. A két vonás közül az első valótlan. A második pedig egyoldalú és zavaró. Együttvéve a kettőt, ma értékcsökkentők. Egyrészt, mert a rendi magyar jellegzetes vonásait Petőfi Sándor a ,,Pató Pál úr" nemesében rajzolta meg, másrészről mert a Berzsenyi-versekben a bújócskáló Múzsák és Charisok képes értelmű világában a felszínes olvasó csupán a mától elvont élettelen és haszontalan jelképeket hajlamos látni. E kettős törésű prizmán át látott arc méltatlan Berzsenyi Dániel lényéhez. Szülője maga a nemismerés volt. Pedig, aki verseit, prózai írásait és szépszámú, Nikláról kelt levelét összevetve tanulmányozza, az előtt egy csodálatosan gazdag és igazán korszerű magyar egyéniség bontakozik ki. (>:<