Takáts Gyula: Képek és versek útjain - Somogyi Almanach 6. (Kaposvár, 1961)

Nikla parasztjainak Berzsenyi Dánielről

Napjainknak izen ez az örökké viaskodó, komorságra hajló költőnk, aki mikor arról értesült, hogy a legnagyobb magyar, Széchenyi meg akarja tisztelni látogatásával, ezt írta jellemző szerénységgel és tömörséggel háza tájáról és önmagáról: „Fájdalom! Nincs itt egyéb, mint görög szegénység, lírai rendetlenség, pipafüst és egy durva demokrata". Vajon az előjogokhoz, kiváltságokhoz ragaszkodó nemes jellegzetes vonása volt-e akkor az, hogy magát demokratának vallja, és hogy leveleiben írjon a népgazdaságról, népboldogulásról, népalkotókrói, és hogy ,,az emberképzés nagy munkájáról" értekezzen a szabadságharcot megelőző forró időkben, amikor a nemesi előjogokat döngette a kor. Az átlag rendi magyar jellegzetes alakja nem ,,a falusi nyomorult milliók" érdekét tartotta szem előtt, hanem a robot napjait és a hajdúkkal kikényszerített dézsma teljesítését. E Berzsenyi emlék-kiállítás megnyitása alkalmából tehát elsősorban ne a költőt nézzük — aki irodalmunk legnagyobbjai közé tartozik —, hanem a nemesi keretekből kinőtt modern mezei gazdát, a magyar mezőgazdasági ideál kutatóját idézzük. Hadd lássa Nikla földműves népe, ki volt Berzsenyi Dániel, s megtudva ezt írásaiból, majd méginkább szívébe zárja a költő verseit is. 1833-ban írta ,,A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul" c. munkáját. E könyve épp oly időszerű ma, a földreform után, amikor ősi földjei a dolgozó parasztok tulajdonába mentek át, mint volt a jobbágy világ korában. Időszerű, mert tárgya a magyar föld és hőse, a magyar földműves, akiről így beszél: „Nálunk is a földművelés és a földművelő nép, elég méltatlanul felejtve és megvetve van." Nézzük át könyvét, mert megérett már népünk arra, hogy nemcsak a föld, hanem vele együtt Berzsenyi Dániel szellemi öröksége is tulajdonába menjen át. Aki végigolvasta, világosan látja, hogy a költőt a görög-római vallás- és regevilágából vett Helikon leányai nem vonták olympi, elzárt elefántcsont-toronyba. A „használni és nem csillogni" volt élete derekától írásainak célja. A költeményeiben gyakorta felbukó görög istenségek a magyar parasztság időszerű kérdéseit hordozzák és mutatják fel a költő és olvasói képzeletében. Egyik idézi a másikat és így magyarosodik át a görög mondavilág Berzsenyi verseiben és ódáiban. Themis, a jog istene és Demeter, a termőföld istene „a józanabb gazdasági rendet" és a tagosítás földi valóságának sürgősségét adják tollára, mert szérűi közt töprengve, nap mint nap látja saját kárán gazdaságunk rendetlenségeit. Tekintetével felmérte a Duna-medence táját, és a rendinemesi ország agrárviszonyairól tömören ilyen, éppen nem hízelgő képet rögzít: — „Nem szólok azon tájainkról, hol egy-két dugadűlt falu annyi élő földet bitangol, mennyi a perzsagyőző Attilának alig volt", másutt meg: „a legmeddőb havasokon munka és föld nélkül sorvad a sok nép, leggazdagabb rónáinkon pedig munkás nélkül sorvad a föld. Ott, a szükség fogyasztja és alj ásítja a népet s haszon nélkül vész a drága néperő, itt ellenben a nagy bőség rontja a népet s haszon nélkül vész a gazdag föld".