Takáts Gyula: Képek és versek útjain - Somogyi Almanach 6. (Kaposvár, 1961)

A kötet elé (Írta Kanyar József)

A KÖTET ELÉ 1. A múlt év végén volt a kezemben Takáts Gyula új kötetének: a Virágok virágának korrektúrája. A kötet megjelenése éppen egybeesik a „hétszer-hetedik" év után a férfiben, de a költőben is a természetet váltó félszázados emberöltő fordulójával. Azt eddig is tudtuk róla, hogy a Dunántúlnak, és szűkebb hazájának: Somogynak a költője. De — ahogy Sőtér István sűrítette találóan egy mondatban: „Tévednénk, ha szelíd akvarellfestőt akarnánk látni benne, növényzetével, állataival, embereivel, sőt történelmével és társadalmi rendjével él műveiben a táj, mint valami regényben, melynek hőse egy egész vármegye", akárcsak a tájon maradt Juhász Gyula Szegedje és Gulyás Pál Debrecenje. A „félévszázad deres hajnalán" megjelenő kötet valóban nem bukolikus és akvarell képeket csillogtató költőt mutat, hanem azt, aki a líra napjának sugarainál a halhatatlan humánumba füröszti egyre jobban emberi és költői arculatát. Az emberi közösség melege, a nép és haza öröme, a békébe vetett hite, nemcsak szemléli a rohanva áradó kort, hanem egynek érezve magát a milliókkal, költészetével a pusztítás helyett az „értelem egét" boltozza a világ fölé. »... minden én a milliókért él! Csak én vagyok!... S e milliónyi én, ha összefog a szervetlen színén, oly élő, de oly kemény elem feszül baltád elé történelem, hogy többet már az őrült zsarnoki az értelem egét nem bontja ki...« (A milliókért) E kötet után még világosabbá vált, hogy Takáts Gyula költészete nem a magányos ember „művész-bűvész" versfaricskálásában látta élete célját, hanem — hogy a Művének tiszta napja c. verse hasonlatánál maradjak -— annak a „pásztornak" a műve, akit » Hevít a tűz és tanyák lehelete, az állat és ember-meleg testvéri fűtő ereje.« (1944.)