Takáts Gyula: Képek és versek útjain - Somogyi Almanach 6. (Kaposvár, 1961)

A 150 éves Dorottya

Dorottya zuhanásával a reális érzékű költő arányos mértéktartással az eposz históriáját a valóságba helyezi. Elég volt ,,az angyali pitvarok taposásából", a csodás elem valótlan, de a költői varázslathoz oly szükséges kellékeiből. A győztes dámáktól hóhérkézre adott Carnevál és a realitás megmentésére a hajdúk, lakájok és cselédek harcát robbantja ki a tornácok, szérűskert és konyha táján. A szálak bókjaiba vastag hajdú-humor keveredik. A rokokó-ízű költőt a népi váltja. A metszett tükörben pozsgás képek suhannak el. Erotika helyett szókimondás, csiklandó mosoly helyett hahota, mely Gergő elbeszélését túlharsogja. Dorottya Venustól történt megifjításával és Oporral történt házasságával eltűnik „irodalmunk hézagja". Megszületett a magyar vígeposz. A somogyi víg napok nem múltak hiába. A somogyi kompániák, ha másra nem, arra büszkék lehettek, hogy asztaluknál igazi költőt vendégeltek. A Dorottya már megjelenése előtt is kézenforgott. Csokonai maga is sokszor olvasta fel szórakoztatásul vándorlása közben. így ír hatásáról: „Legnagyobb jutalmam kacaj volt. Legnagyobb büntetésem (itt a sikamlós részletekre céloz, melyeket a cenzúra a nyomtatásnál átírásra ítélt) pedig egy-két legyező-legyintés. Ez egyik sem düjti el a tornyot." Maga pedig arra büszke, hogy eredetit alkotott, és még akkor is, ha közepesnek tartják, akkor is többre becsüli ezt, mint az idegen művekből való „idétlen elfordítgatást". Szerényen még ezt fűzi hozzá: „A jó tűcsináló derekabb ember a rossz miniszternél. Amely betyár helyesen tud dudálni, több becsületet érdemel a maga nemében, mint a középszerű orgonista". Csokonai jó tűcsináló. Tűi hegyesek. Jó miniszter, amennyiben a miniszter szolgát jelent, a Múzsa áhítatos szolgáját. A betyár szót ugorjuk át. Hagyjuk ennek eldöntését a puritánokra, a pietistákra és a soha meg nem ifjuló Dorottyákra. De már azt, hogy orgonáján széles skálák mestere volt, ennek elismerését még ezek sem tagadhatják meg tőle. A Dorottya megírása után még majd egy esztendőt maradt Somogyban. Sárközy révén Lósi Pál professzort helyettesítette az akkor még hatosztályú csurgói grammatikai iskolában, mely azóta ma már nevét viseli. 1799 május 26-tól 1800 februárjáig a kultúra napszámosa e sertésnevelő és borraköltő vidéken, ahol eddig A szegény Pórlegény Vagy bodnárnak, Vagy betyárnak, Vagy zsiványnak állt. Akkora alapossággal és szorgalommal dolgozik, mintha maga akarná valóra váltani azt az Űj Helikont, melyet a csurgói oskoláról jövendölt. Verse csupa részvét, felelőssége az önhibáján kívül tudatlan népünk iránt. A botanikától az esztétikáig minden tárgyat tanít. Tankönyvek hiányát akarja pótolni. Több ilyen vázlata és jegyzete