Balázs Árpád: Egy új somogyi falu, Rácegres története 1945-1960 - Somogyi Almanach 5. (Kaposvár, 1960)

főzeléket. Az említett Tiszaugaron az ebédben nem részesültek ugyancsak estefelé kaptak krumpli-, paradicsom-, vagy kaporlevest, vagy főtthúst, babfőzeléket, kenyeret, szalonnát. Ezekből a példákból az tűnik ki, hogy a somogyi, rácegresi étkezésekkel ellentétben egyes helyeken még mindig hiányos a nép táplálkozása. De a tiszántúli helyzetkép arra is figyelmeztető, hogy a Somogy megyei néptáplálkozás esetleges hiányosságával is foglalkozzanak az illetékesek. A kaposvári piacokra ugyanis nem csak zöldségfélét szoktak bevinni a falusiak, hanem ott jónéhányan zöldségfélét is vásárolnak. Ez azt jelenti, hogy a piaci községek nem mindegyikében termelik meg a szükséges zöldfőzeléket. A rácegresi lányok ehhez még azt is hozzáteszik, hogy nem minden községben rendeztek mág háztartási, főzési tanfolyamokat, márpedig hiába van kiskert, a kertben zöldségféle, ha azoknak elkészítési módját nem ismerik. A rácegresiek mindenesetre már előbbre léptek, hiszen naponta háromszor étkeznek, nem úgy, mint a tiszafüredi járásbeliek. A nép táplálkozásának tanulmányozása azért is fontos, mert régebben a népiskola hat, illetve négy osztályos volt, melynek elvégzése után a gyermek apját követte a munkában. A felszabadulás után a népoktatás terén forradalmi változás történt, nyolc osztályos lett az iskolai oktatás. Az évszázados néptáplálkozás azonban nem mindehol követte ezt a forradalmi átalakulást, ahol ezzel nem gondoltak, ott továbbra is csak kétszer kap enni az iskolás gyermek, hiszen a kisparaszti életben a szülői is csak kétszer ettek naponta, legalább is főtt, meleg ételt. A nyolc osztályos oktatás tehát gyermekeink gondosabb táplálását kívánta, mert az éhesebb, ebéd nélküli iskolába küldött gyerekek vajmi keveset tanulhatnak a délutáni oktatás során. Vájjon erre gondoltak-e a somogyiak? Rácegresen igen. A bika-kérdés Takács Józsefek házába a belső szobába került a bizottság: a vékonydongájú Neugebauer Béla, a körzeti gazdasági felügyelő, az állatorvos, meg Kopházi Ferencné, a hetesi körzeti gazdasági felügyelő. Persze, jelen volt Takács József is, úgy is mint a helybeli legeltetési bizottság elnöke. Ezt a társaságot »Bika-bizottság«-nak keresztelte el a nép. A hivatalos titulusuk szerint ezt a társaságot »Apaállat-bizottság«-nak kellett volna mondani, de a nép úgy gondolta, hogy ha már női személy is belekeveredett ebbe a bizottságba, hát akkor nem tanácsos apaállat bizottságot mondani. Ami a női személyt illeti, bizony csinos asszony Kopháziné. Takaros. Pirospozsgás az orcája. Nézik is őt a helybeli női személyek, mert »Paszab-orszasban« hasonlót még nem láttak. Került már lány, asszony a gépre, a traktorra, istállóba, a gyárba, a tanácsházára, de hogy fényes és csillogó szemű nőszemély mustrálja az apaállatokat, a bikákat, ilyet még a rosseb sem látott. Különben Kopházi Ferencné valahonnan Hajdúból került Somogyországba. Meg is látszik rajta. A hágja erővel telt'. — A bika állapota kielégítő, csak hát fogytán a takarmánya — mondja, és papírt, tintát, tollszárat tesz az asztalra. Mert azért küldte őt