Volly István: Somogyi „Kalevala”. Vikár Béla Somogyban - Somogyi Almanach 4. (Kaposvár, 1959)
gyaregresre ment férjhez, Juhász örzse pedig Eddére. Kazi Mihály fonográf dalolására különösképpen emlékezik a falu! Apja igen fösvény kisparaszti volt, »Meztelen« Kazi Mihálynak csúfolták, mivelhogy egyszer lopott, és a gazda elkapta a bőgatyáját. Az a kézben maradt, ő meg anélkül szaladt el. A fiának a sorozáskor csak 1 koronát adott, ennyivel pedig nem lehetett elmenni a legénybúcsúra. Akikor jött Vikár a fonográffal és 10 koronát adott ifj. Kazi Miskánaik a »Rácsos kapu, rácsos ablak« eléneklé- séért. A pénznek híre kelt és Miska nagy legénybúcsút csapott. Mivel lúdtalpú volt, mégsem vált be katonának. Pár év múlva meghalt. De a Vikár-féle 10 koronáját még ma is emlegetik! Az 1898 nyári és 1899. évi tavaszi somogyi fonográfgyűjtés után Vikár Béla két évre búcsút mondott szülőföldjének. Kitárult az ország: Somogy után mindjárt édesapja szülővárosába, Pápára ment és ott idősebb mesteremberek dalait fonografálta. Aztán.gyorsvonati sebességgel indult Erdélybe. Kitárult előtte a hegyvidék: Kolozs, Maros, Torda, Udvarhely, Háromszék és Brassó megyék egészein más népzene-világa. Öt megye mintegy 12 falujából 65 fonográf hengeren félezernyi székely népdalt hozott. Az istenhátamegetti hegyi falvakat jórészt gyalogosan járta be. Erről az útjáról mesélgette, hogy sokszor ült étlen-szomjan a faluvégi útszéli fa alá, és a kis pénzét fel sem válthatta, mert olyan szegény volt a falu, hogy abban semmit sem kapott az utas. Annál több és szebb régi nótát és balladát! Aztán Heves és Borsod megyéket járta, az Alföldre többször kirándult, Nyitrában meglelte a szép szentivánéji éneket: Magas a ru- tafa, ága elágazik... Eközben Vikár munkája is sokfelé ágazik, »még a tengeren is által hajladozik...« Magyar népdalok Párizsban, 1900 A somogyi népdalok alig egy évig pihentek Budapesten és az erdélyiekkel együtt máris indultak Párizsba. Párizsban 1900 nyarán világkiállítás volt. Vikár Béla szívós harccal elérte, hogy eredeti fonográfhengereit — mintegy 500 hengeren másfélezernél több parasztdalt — a nagyvilág tudósai elé tárja. A Zenelap 1899. november 5-i és 25-i cikkei szerint a tanult zenészek féltek Vikártól, aggódtak, hogy a gyűjtött nótákat leverklizzék »ország-világ hallatára a párizsi világkiállításon, ahogyan a fonográfnak „zemgedezni” természete, amitől ugyan elmegy a hallgató illúziója...« Vikár kénytelen védekezni: »Nem vagyok tanult zenész, bár gyermekkorom óta foglalkozom zenével, énekkel és hegedűvel. . . gyűjtésem elsősorban nem zenészeti, hanem néprajzi. . . néprajzi anyagot fogunk bemutatni. Nem nagyközönség, hanem a szaktudomány számára'!« — s megjegyzi, hogy »aki ebből akarna megélni, az ugyan pórul jár...« Egyébként szó volt arról, hogy »hazai dalosegyesületek közös hangver50
