Volly István: Somogyi „Kalevala”. Vikár Béla Somogyban - Somogyi Almanach 4. (Kaposvár, 1959)
senyen mutassák be Párizsban az 1900. évi kiállításon a magyar népdalt.« Persze előbb le kellett volna jegyezni Vikár fonográfhengereiről. »Vikár a felgyújtott dunántúli, alföldi, palóc és székely adalékok nyomán egy térképet is szerkesztett, amelyen az epikai dallamok földrajzi elterjedése és a változatok egymáshoz való viszonya van feltüntetve« ■— jelenti az Ethnographia 1900. márciusi száma. Vikár Béla már akkor 23 faluból összegyűjtötte a Fehér László ballada különféle vátozatait. A térképen feltüntette a falvakat, a dallamokat pedig a térkép szélére vázolta. Ott volt a csincsetanyai, a pusztaföldvári, a somogy- szobi, a nemesdédi, a csoknyai, a hetesi és még sok-sok faluból való Fehér László dallamváltozat, összesen 23. 1900. július 23—29-ón a folkloristák tanácskozásán Bourgeault- Ducoudray elnök határozatiként kimondta, hogy a néphagyományokat minden országiban fonográffal kell rögzíteni. A hallgatóság sorában ülő Vikár Béla ekkor bemutatta jelentését a magyarországi fonográf gyűjtésekről. Közölte, hogy van már egy ország, ahol rendszeresen folyik a népdalgyűjtés a fonográffal. Jöjjenek a magyar pavilonba: mi már rendszeresein gyűjtöttünk, lejegyeztünk, sőt összehasonlítottunk is! A földkerekség első tökéletes parasztdal gyűjteménye és az első térképe, amely a vándorló népdalváltozatokat föltünteti ■— óriási érdeklődést és elismerést váltott ki az ámuló-bámuló néprajztudósok körében! És saját fülükkel hallgathatták a fonográfból a somogyi, erdélyi, alföldi és felvidéki parasztok énekét. Vikár Béla — mint az eseményekben gazdag élete legszebb jelenetéről beszélt mindig — a párizsi világkiállításon történtekről. Vikár Béla az első tudományos felkészültségű fonográf-mépdal- gyűjtő. A tengeren túl, a fonográf szülőföldjén szobrot kapott ezért. A párizsi folklorkongresszus elhatározta, hogy ezután csak a gépi gyűjtésű népzenét fogadják el teljes tudományos értékűnek. A világvárosok múzeumai egymás után berendezkedtek a fonográf-felvételek megőrzésére. Párizs, Berlin, Helsinki, Szentpétervár tudósai tárgyaltak, leveleztek a magyar Vikár Bélával. Páratlan nyelvtudása is emelte tekintélyét. A párizsi siker után Vikár még öt évig egymaga folytatta a gyűjtést. Kaposfüred Nem sokkal a párizsi út után, 1901 október 25-én Kaposfüreden folytatta Vikár Béla a somogyi népdalok fonografálását. .Ez lehetett az utolsó látogatása a fonográfgéppel szülőföldjén. Kaposfüred mindössze 7 kilométerre van Kaposvártól északra. Hetestől, a szülőfalutól pedig még annyira sem. Fuvarosok, »forsponto- sok« tanyája volt az egész falu. Bort és búzát tengelyein szállítottak, a sok jóféle nótát pedig csszehordták mindenünnen a kaposfüredi kocsisok. 51