Volly István: Somogyi „Kalevala”. Vikár Béla Somogyban - Somogyi Almanach 4. (Kaposvár, 1959)

•♦álom-meséi-« is voltak: Azt álmondta, hogy kínálják hideg feketekávéval. Nem fogadta el, azt mondta, hogy ő hidegen nem szereti, csak melegen. Mikor reggel felébredt, kávét sehol sem látott. Akkor mondta: »Azt a dudáját! — én ezentúl megiszom a kávét, ha hideg, ha meleg...-« Ilyenféle kedves somogyi figurák voltak Vikár gyűjtőalanyai.

»Sóikkal bajosabb volt a „fényképi” felvételek számára megnyerni a kellő anyagot Csökölyben. Somogynak ezen ethnographiai nevezetességű helyén« — írja tovább Vikár — »egyrészt a szerfölött munkás népnek szüntelen elfoglaltsága, másrészt bizalmatlan természete miatt... három heti idő alig volt elég arra, hogy csak némileg kielégítő eredményhez jussunk.-« Vikár Béláné háromlábú fényképezőgéppel járt-kelt, Török Aurél utasításai szerint antropológiai felvételeket is készített.

»Bizalmatlanság és gyanú mindenütt csakhamar felébredt a nép közt, mihelyt a fénykép-apparátus és a gyűjtő működni kezd. Váltig erősítettük mi, hogy azért fizetés nem jár, ellenkezőleg, mindenki ingyen kapja meg saját képét, akit leveszünk: sehol sem álltak oda szívesen a rajzoló masina elé:

— A zén formámat ugyan le-nem veszi senkise! — mondták a jó »csököliek« egyre-másra, nyilván úgy okoskodtak, és az az ijesztő képzet támadt bennük, hogy akinek a formáját leveszik, annak nem marad.

A férfiak és nők munkaeszközeit, főkép a szövőszéket vizsgál- gatván és fényképezvén, nyomunkban kelt a gyanú, hogy a szövőszékre adót akarnak vetni az »urak-« (Hedrehely).

Természetesen a puszta babona is hozzájárult sokhelyt — ki- • ált az öregebbek között — ezen idegenkedéshez, hogy t. i. a lerajzolt személy képével az ő teste-lelke is a rajz tulajdonosának hatalmába kerül.

El kell ismernem — s örömmel teszem ezt —, hogy ahol csak megfordultunk, mindenütt megvan az érzék a néprajzi kutatás ügye iránt, és pedig elsősorban a néptanítók között, felekezeti különbség nélkül s az ő erkölcsi támogatásuk minden irányban leghathatósabbnak is bizonyult. .. másodszor pedig magától a néptől kaphatjuk a legjobb segítséget, ha ért elmeseb bjei közül hódítunk valakit zászlónk mellé (mint Hetesen és Csökölyben a bírót).«

A gyopsírásos gyűjtőút eredményei

A Somogy megyei gyűjtőút a legnagyobb, amit valaha Magyar- országon gyorsíró lett. »Szigorúan az élőszóbeli előadást követtem, mi természetesen csak a stenographia segítségével vala elérhető« — írja Vikár. Ez azzal az előnnyel járt, hogy a mesélőt, a dalost nem kellett megállítani, kizökkenteni, lassítani. Vikár újítása, hogy a tájnyelv jelzésére egyéni »jelényeket« jelzéseket talált ki.

ő vázolta fel először Belső-Somogy dialektikus tájait. Hetes, Juta, Szentmárton, és Csököly népe a közmagyar e-i helyett ei-t, e he