Volly István: Somogyi „Kalevala”. Vikár Béla Somogyban - Somogyi Almanach 4. (Kaposvár, 1959)
8. Vagyok ojjan kanász, mint te. Hajtok ojjan siskát, mint te! Ha nem hiszöd, gyere velem, s hej! Fog-mög a zén baltám-nyelem! 9. Vagyok ojjan juhász, mint te, Hajtok ojjan nyájat, mint te! Ha nem hiszöd, gyere velem, s hej! Fog-mög a zén kampónyelem! 10. Vagyok ojjan zsidó, mint te, Tudok én úgy csalni, mint te! Ha nem hiszöd, gyere velem, s hej! Nézz-mög a zén számlás-könyvem! »Más régi nótákkal Vég Kata szolgált Csökölben, míg az újabb dalok és balladák legtöbbjét (számra nézve 100 körül) egy csököli fiatal menyecskétől, Kasza Katától írtam le;, — írja Vikár. Száz dalt nem is igen írt le mástól sehol. A »régi nótás« Vég Kata emléke már elmosódott, de nótás Kasza Katára a mai népdalgyűjtők igen jól emlékeznek. Gö- nyey Sándor és Semayer Vilmos az 1930-as években találkoztak vele. Az egykori víg-nótás menyecske túljárt már a hatvanon, éppen a hegyből ballagott haza. Kezében kézilámpást lógatva, tarisznyában üveg borral járogatott esténként halottvirrasztóba. Énekesasszony lett a Kasza Katából, de a »nótás« név rajta ragadt örökre. Mikor arra kérték, hogy dalolgasson abból a 100-ból, amit Vikámak diaiolt, dicsekedve emlegette, hogy neki »10 pöngőt» adott Vikár a szép dalokért: nagy gavallér volt! »A Zselicségben (a Kapos folyótól délre eső dombvidéken) a szentmártoni öreg Farkas F. egy hét alatt 50-nél több mesével és más elbeszélő darabokkal gazdagította gyűjteményemet: ráadásul ugyanott egy paecai fiatal embertől jegyeztem fel néhány mesét.« Az öreg Farkas Ferenc emlékét két ügyes diákgyere-k, Lőrincz Rózsa és Jónás István VIII. osztályos kutatta föl: »Farkas Ferenc tréfás falusi neve »Sánta Ferkó« volt, 1829-ben született Zseliekisfaludon. tehát (i0 éves volt, mikor Vikárnak mesélt. Hosszú ideig éjjeli őr és harangozó volt a szomszédos Szilvásszentmártonban, ott halt meg 1896-ban, sírját belepte a fű, kaszálnak felette. Otthon-élő ember volt, csak Kaposvárra járt néha. Háza, mint a többi akkori ház, fatalpra épült, sövényfalú, zsupptetős volt. Bútora a csalánból font nyoszolya és a »szarvas szekrény«. Ma is megvan, igen szép mértani idomokkal díszített nagy faláda, tetején két szarv-szerű fogantyúval. Maga aligha tudott írni, mert az akkori lelkész és tanító írogatta a meséit. Nagyon tréfás ember \ olt, a kocsmát is szerette, de csak a jó nótákért. Lídia leánya örökölte jókedélyét. Zsóka Sándor unokája ugyanazon a helyen lakik, ahol az öreg. A ház megújult, falán őrzi még azt a képet, amely Vikárt ábrázolja, amikor gyorsírással jegyzi az öreg mesemondó meséit. Vikáraé készítette a fényképet és elküldte a családnak, ezelőtt hatvan évvel. Azóta őrzik a falon. Mondják még, hogy a mesemondó nagyapának 28
