Récsei Balázs (szerk.): Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 45-46. (Kaposvár, 2018)
Kádár Tamás: Egy figyelemreméltó Dráva vidéki főúr a 13. század második feléből: Péc nembeli György fia Dénes nádor és országbíró közéleti pályája
vele.13 István trónörököshöz való csatlakozása tehát kiváló döntésnek bizonyult, és egy csapásra óriásit lendített egyébként is ígéretes karrierjén. Gyors, talán részben az 1258- as csatározások, valamint a Pettau alatt és más várak ostroma során tanúsított vitézségének köszönhető' sikerének és kiugrásának azonban - a külpolitikai és hadi helyzet hirtelen megváltoztával - igencsak szűkre szabottan, legfeljebb talán egy évig örülhetett. 1259 utolsó heteiben, miután feltehetően nem sokkal korábban István - gyaníthatóan Dénessel az oldalán - csekély sikert hozó hadjáratot vezetett Karintia ellen, a stájer előkelők fellázadtak az erőszakos és elnyomó magyar uralom lerázása végett, és - a felkelés hátterében álló II. Ottokár király által küldött cseh és osztrák segédcsapatokkal - mindössze 11 nap leforgása alatt csaknem az egész tartományt „felszabadították”. 1260 januárjára csupán Pettau és néhány közvetlen közelében fekvő vár, azaz Dénes kapitányságának területe maradt magyar kézen, és annak helyzete, megtarthatósága is felettébb bizonytalannak látszott.14 Dénes feltehetően a legválságosabb időszakban, 1260 első negyedében is Pettauban tartózkodott, és derekasan kivette részét a fellázadt stájerekkel és a cseh uralkodó csapataival vívott, folyamatosan zajló kisebb-nagyobb összecsapásokban. 1260. július közepén, a morvamezei csatában végül egyszer és mindenkorra eldőlt - az egyetlen nyugati magyar hódítás I. István országlása óta - Közép- és Dél-Stájerország birtoklásának kérdése. IV. Béla és fia, István király hadai döntő vereséget szenvedtek régi ellenségük, II. Ottokár cseh király seregétől, és a néhány héttel később, Pozsonyban megkötött előzetes béke-megállapodásban kénytelenek voltak lemondani a hercegséghez fűződő jogaikról.15 Ezzel - legkésőbb 1260 augusztusára - értelemszerűen Dénes pettaui kapitánysága is véget ért, és egyúttal, mivel a szlavón hercegséget a hozzácsatolt nyugat-dunántúli megyékkel egyetemben IV. Béla kisebb fia, Béla herceg kapta meg, és a jelek szerint a tartományi különhatalmat ténylegesen gyakorló király nem szavazott neki bizalmat, a zalai ispáni hivatalt elveszítette.16 1259 utáni hercegi asztalnokmesteri működéséről nincs adatunk, de aligha valószínű, hogy e tisztségtől is meg kellett volna válnia, főképp pedig hogy kiesett volna az ifjabb király kegyéből; 1263. május 3-án ugyanis, amikor az megerősítette az atyjával fél évvel korábban, Poroszlón kötött békeszerződést, Dénes már a trónörökös első számú bárója - nádora és bácsi ispánja volt. Kinevezésére alighanem már jóval korábban, az apa és fia, illetve pártjaik említett, 1262. december 2-án tető alá hozott megegyezését követően került sor, amely értelmében IV. Béla hivatalosan is elismerte István ifjabb királyi címét és voltát, valamint - külön, önálló kormányzásra - átadta neki az ország keleti, nagyjából fele részét.17 13 Urkundenbuch des Herzogthums Steiermark. III. Band. 1246-1260. Bearbeitet von J[oseph] von Zahn. Graz, 1903. 356-358. (358.) p. Szó'cs T. véleményével (Szó'cs, 2014. 75.) ellentétben úgy gondoljuk, valószínűbb, hogy Dénest nem IV. Béla, hanem István trónörökös nevezte ki zalai ispánná, ugyanis 1259 elején - máj. 26. eló'tt - még Hahót nembeli Csák töltötte be a tisztséget, ekkor azonban Zala és Vas vármegye, vélhetően a bakonyi erdó'uradalommal együtt, az ifjabb király fennhatósága és kormányzata alatt állt, következésképp minden bizonnyal azok ispánjainak személyéről is ó' döntött. Lásd Zsoldos Attila: Családi ügy. IV. Béla és István ifjabb király viszálya az 1260-as években. Budapest, 2007. (História Könyvtár. Monográfiák 24., a továbbiakban: Zsoldos, 2007.) 25. p.; Zsoldos, 2011. 231. p. 14 Continuatio Lambacensis. In: CFH I. 773. p.; Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Arpádházi királyok alatt. II. Budapest, 1899.2 (Reprint, a továbbiakban: Pauler, 1899.) 234. p.; Szende, 1999. 286-288.; Bradács, 2016. 190-195. p. 15 Anonymi Chronicon Austriacum. In: CFH I. 508. p.; Annales Ottokariani. In: CFH I. 163-165. p.; Szende, 1999. 296-300. p. 16 Zsoldos, 2007. 13., 16. p.; Zsoldos, 2011. 232. p. 17 1263. máj. 3.: Monumenta Ecclesiae Strigoniensis. Tomus I II. Ordine chron. disposuit, dissertationibus et notis illustravit Ferdinandus Knauz. Strigonii, 1874-1882. (a továbbiakban: MES) I. 485—486. (485.) p.; 1264: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Diplomatikai Fényképgyűjtemény (a továbbiakban: 8
