Récsei Balázs (szerk.): Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 45-46. (Kaposvár, 2018)
Hall Géza: Hadifogságom naplója. (A bevezetőt és a jegyzeteket írta, a szöveggondozást végezte: Nübl János)
28-an volt egy negyedéve, hogy fogságba kerültem. Nehéz, szenvedésteli három hónap! Emellett semmi remény a szabadulásra! De még helyzetünk javulására sem! A tél szigorúbbá vált. A hideg csaknem elviselhetetlen, s így bizony a betegségek sem maradnak távol. Reuma, meghűlés gyötörnek csaknem mindnyájunkat. Egész nap ott gubbasztunk kis vaskályhánk körül, amelynek melegénél igyekszünk elzsibbadt, elgémberedett tagjainkat életre kelteni az utolsó centime-on vett szén tüzénél. Mindezen nyomorúságos élet dacára boldognak éreztem magam 25-én. Megérkezett az elsó' levél drága jó szüló'imtól. Hosszú elszakadás után — hiszen jó negyed éve, hogy az összeköttetésünk megszakadt, még a levelezésünk is — nagyon megörvendeztetett a hazai levél. Az otthoni állapotok nem valami jó hangulatot, megelégedettséget váltottak ki belőlem és a legényem hálátlan viselkedése pedig teljesen elszomorított. Nem tudtam megérteni, hogy egy olyan ideális bánásmód után, amelyben legényemnek nálam volt része, ilyen rút megfeledkezéssel teli hálátlanság következzék, hogy mindenemet elprédáljon és ne szállítson haza! Hiába! „Jótét helyébe jót ne várj” — mondja a közmondás; hálátlanok az emberek! Ilyen tartalommal érkezett meg az elsó'levél. Mégis örültem neki. Utána jöttek lapok és levelek, amelyek mind jólestek nekem és örömöt szereztek. Körülbelül ezek a gondolatok társulnak hozzám az Úr 1919-ik esztendejének első hónapjában. 1919. II. 11. A mai nap újra örömöt hozott nekem. Hosszú várakozás után — mikor már azt hittem, hogy Jucika elfeledett teljesen és nem gondol rám, ki messziről küldöm hozzá szomorú szívem bánatos sóhaját a fogság álmatlan éjszakáinak hideg leheletével — megérkezett első levele. Kimondhatatlanul meleg érzés futotta át a szívemet, úgy éreztem, hogy a legboldogabb vagyok a világon, elfeledtem ebben a pillanatban mindent, ami a bánat vagy szomorúság hangját szólaltathatná meg érzéseimben. Ha akkori érzéseimet leírni tudnám, remeket alkotnék. Ezt leírni nem, csak megzenésíteni lehetne! A szó a gondolatok kifejezésére alkalmas, de az érzések tolmácsolására tökéletlen eszköz. így örömöm csak magamnak marad meg, amelyből jóllehet önzésből, nem juttatnék senkinek. Ne ítéljen el senki az önzés kifejezésért, de a táborunk nagyon alkalmas az önzés kifejlesztésére és merem állítani, hogy összes fogolytársaimban többé-kevésbé ki is fejlődött ez a nem szép, de mégis emberi tulajdonság. Egyhangúságban múlottak napjaink, azok a szomorú napok, amelyeket a semmittevés vesztett el velünk az életből. Pedig szükség lenne ezekre a napokra. Előttünk a bizonytalan jövő. Vajon mi lesz velünk? Az otthoni feldúlt állapotok hírei bizony nem valami jó reményt adnak. Katona aligha maradhatok, pedig meggyőződésből akartam életemet erre a pályára szentelni és a leendő magyar hadseregben szolgálva, a felnőtt magyarokat újra nevelni magyar szellemben, mint ideális tiszttől ezt megvárhatja a haza. De a fejetlenség, egyesek rút kapzsisága folytán bujkáló rossz szellem egyelőre mindent tönkretesz, ami az ideálisan békés élethez hozzá simítaná a feldúlt világot a sebzett, megtépett Magyarországban. A jövőm csaknem kétségbe ejt. Leveleimben meg is írtam haza és Szüleim támogatását kértem, hogy mire hazakerülök valami megélhetést nyújtó állást szerezzenek nekem. Ki tudja, hogyan fogom életemet a hazatérés után semmiből, semmivel megkezdeni. Sok gondterhes, szomorú óra telik el anélkül, hogy megállapodásra jutnék e tárgyban. 90
