Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 43-44. (Kaposvár, 2014)
Nübl János: Somogy vármegye politikai közélete az 1914. júliusi válság idején
ellenére, a kaposvári cigányzenészek már 3 nappal a merénylet után kérelmezték a „nyilvános zenéltetés” tilalmának feloldását, s kérésüket a helyi sajtó is felkarolta: „Arra a hírre, hogy a trónörökös-párt ez a rettenetes tragédia érte, a kaposvári kávéházakban betiltották a cigányzenét. A kaposvári cigányok most arra kérik a polgármestert, hogy mint Pécsen, ezt a tilalmat vonják vissza. A nagy drágaságra való hivatkozással kifejtik, hogy ez a rendelet a cigányzenészeket nagy anyagi károsodással sújtaná. Kijelentik továbbá, hogy mint jó hazafiak, ők is osztoznak a nemzet gyászában, de mert létérdekükről van szó, kérik a rendelet megváltoztatását. A kérelem indokolt s mert annak teljesítése nem sértheti a kegyeletet, a rendeletet minden bizonnyal oda fogják módosítani, hogy a zene csak a temetés napján lesz tilalmas. Ebbe a cigányzenészek meg is nyugodtak."11 A muzsikus cigányok kérése természetesen nem talált meghallgatásra, Kacskovics Lajos alispán ugyanis - igazodva a belügyminiszteri utasításhoz — csak július 4-én (szombaton) este oldotta fel a tilalmat.17 18 A trónörökös eltemetésével a somogyi honpolgárok élete látszólag visszazökkent a rendes kerékvágásba, pedig a merénylet hírét vevó' tömeg néhány nappal korábban még azonnali megtorlást követelt. A Somogyi Hírlap szerkesztője így emlékezett: „Borzasztó! Ki kell irtani az egész Balkánt! - ezek a felkiáltások a meglepetés után az első hangok az ablakunk alatt, ahol a rettenetes tudósítást olvasták, hogy a trónörökös párt megölték.”19 A merénylők személyi adatainak napvilágra kerülése után már konkrétan a szerbségre irányult a tömeg sajtó által is szított gyűlölete. ,A szarajevói távíró egyhangú, tompa rezgéssel világgá szórja a gyászos hírt: Ferenc Ferdinánd trónörököst és nejét, Zsófiát megölték a gyilkos golyók, amelyeket egy életre nem méltó náció gaz fiának gyilkos csövéből futottak ki, hogy megfosszanak egy hatalmas monarchiát a trón várományosától, ki magas és sokoldalú készültségű férfiú, jó katona spéldás családapa volt.”20 A merénylőkről rövidesen kiderült, hogy akciójukhoz Belgrádból kaptak segítséget. A Somogyvármegye vezércikkírója szerint is, „hiába mosakodik a szerb kormány, hogy egy-két megzavarodott és elmeháborodott ember cselekedte e minősíthetetlen tettet, ... a gálád összeesküvésnek az összes szálai Belgrádban, mint centrumban futnak össze”.21 A sajtóban felsejlett a közeledő háború rémképe: „Ma, vagy holnap? Két év múlva, vagy öt év múlva? Nem tudom, - ki tudná? De, hogy eljön a nap, az biztos. Távol, mint éhes fenevadak, szerbek, románok, oroszok csattogtatják fogukat. Embertestvéreim ők és én nem gyűlölöm őket, hisz egy sem bántott még közülük és nem ismerem e szót, hogy gyűlölet. De eljön majd a nap és ismeretlen népnek, ismeretlen fia, én, - elindulok ellenük. Talán éppen hozzám hasonló lesz az, kinek szívébe golyót bocsátók. O sem gyűlöl engem, én sem gyűlölöm őt. Talán - ha lehetne - egymás kebelére borulnánk és bánatunkat sírnánk el ott. De én megölöm, mert kell, - avagy talán őengem... És nyitott, holt szemünk, melyet le nem zár senki sem, mint egy örök, nagy kérdés mered a sötét ég felé: miért?”22 A felfokozott közhangulat azonban hamarosan lecsillapodott. „A katasztrófa után minden ember újsággal kezében járt. Fogytak a lapok, aztán kimerült a nép s mint a természet megköveteli, munkája után látott. Egy-két napig a váratlan esemény még a munkától is visszatartotta népeket, de hiszen elvégre ez soká nem folyhatott így. Kizökkent a kerék a vágásból egy kis ideig, aztán újból haladt minden a maga útján. Az emberek mesterségük után láttak, a hivatalnokok nem olvashatták egész délelőtt a rendkívüli kiadásokat; üzletek bonyolódtak, a munkáskezek ismét morzsolták a perceket, amelyeket a Párkák előr ej egyeztek.”23 Július második hetében a Monarchia és Szerbia konfliktusának hírei a vármegyei sajtótermékek oldalain (is) hátrébb sorolódtak, s például a budapesti szerb követség előtt napi 17 Somogymegye gyászol. A megye részvéte. Somogyi Hírlap, 1914. július 2. 1. p. 18 A kaposi cigányok és az országos gyász. Somogyi Hírlap, 1914. július 4. 5. p. 19 A trónörökös-pár tragédiája. Somogyi Hírlap, 1914. július 1. 1. p. 20 Három árva. Somogyi Hírlap, 1914. július 2. 3-4. p. 21 Szerbia. Somogyvármegye, 1914. július 5. 1. p. 22 Vázlatkönyv. Jövendő'. Somogyi Hírlap, 1914. július 3. 4. p. 23 Reflexió. Somogyi Hírlap, 1914. július 11. 4. p. 91
