Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 43-44. (Kaposvár, 2014)
Récsei Balázs: A kéjelgésügy és szabályozása Somogy vármegyében 1919-1945
rendőrhatóságnál nyilvántartásba vetette magát és orvos rendszeresen vizsgálta. Férfit tehát sem hetero-, sem homoszexuális prostituáltként nem lehetett legalizálni, bár a nemzetközi egyezményekből adódó adatszolgáltatási kötelezettség ezekre is kitért. Somogybán utóbbiakra utalások sem kerültek eló' a korszakból. Titkos kéjnőnek az engedéllyel nem bíró prostituált nő számított. Kéjnőnek csakis önként jelentkező, magyar állampolgárt lehetett bejegyezni, aki egészséges és személyazonosságát fényképes okmányokkal igazolni tudta. Kezdetben kiskorút is bejegyezhetett a rendőrhatóság, de csak apja, esetleg más közeli családtagjai meghallgatása után. Tehát nem volt szükség írásbeli beleegyezésükre! A bejegyzésről az illetékes gyámhatóságot is tudatni kellett. Akarat ellenére senkit nem lehetett prostituáltként regisztrálni. Emellett tilos volt bejegyezni a 18 éven aluliakat, a nemileg érintetleneket, a terheseket, a gyengeelméjűeket, az alkoholistákat, a vagyon és testi épség elleni bűntett vagy vétség miatt büntetetteket, a rovott múltú vagy közveszélyes munkakerülő egyénekkel összeköttetésben állókat, a nős férfival viszonyt folytatókat, a férjnél levőket és azokat, akik gyermekeikkel közös lakásban élnek. A bejegyzés elrendelése vagy megtagadása kizárólag a rendőrhatóság vezetőjének vagy helyettesének ügykörébe tartozott. Bejegyzés előtt köteles volt a rendőrség figyelmeztetni a jelentkezőt tettének súlyos következményeire, illetve szándékáról lebeszélni. >rAmennyiben megállapítható, hogy nyomor, vagy munkahiány készteti az illetőt a jelentkezésre, törekedni kell ez okokat megszüntetni.” Ennek a rendkívül humánusan hangzó kitételnek az alkalmazására nem találtam forrásokat. Erre egyébként társadalmi egyesületeket, valamint az állami munkaközvetítő hivatalt kellett volna igénybe venni. A rendőrhatóság döntésén múlt a bejegyzés. A kérés megtagadása esetén 8 napon belül rendes állást kellett szereznie a nőnek. A bejegyzést nem nyerőt a rendőrhatóság köteles volt „egy ideig’ figyelemmel kísérni és indokolt esetben ellene, mint közveszélyes munkakerülő ellen, eljárást kellett indítani. A prostituált bármikor kiléphetett a bejegyzett kéjnők sorából, kizárni pedig a belépéskor tiltott valamelyik körülmény fellépése esetén lehetett, illetve kötelező volt. A nemi beteg kéjnőt gyógykezelésre kórházba kellett utalni. Tilos volt csábítani, rábeszélni vagy kényszeríteni bárkit, hogy kéjnő legyen. Kéjnők közvetítése szintén tilalom alá esett. A vendégekkel, a „kuncsaftokkal” alig foglalkozott a rendelet, de rögzítették, hogy fertőző nemi beteg, illetve ittas férfi, valamint 18 év alatti személy nem vehette igénybe kéjnő szolgáltatásait. A venereás betegségben szenvedő prostituált természetesen nem dolgozhatott. Ezekből következően a titkos kéjelgésen ért nő és a szolgáltatást igénybe vevő férfi - egészségi állapotukról - igazoltatásuk után kötelesek voltak 48 órán belül hatósági orvosi bizonyítványt bemutatni, vagy magukat rendőrhatósági orvosi vizsgálatnak alávetni. Ennek elmulasztása esetén a rendőri büntetőeljárást meg kell indítani ellenük. Kötelező volt ez akkor is, ha bejegyzett volt a kéjnő, de olyan helyen végezte tevékenységét, ahol nem tehette volna. Kéjnő csak olyan helyen lakhatott, amelyhez a helyi hatóság és az illetékes rendőrség is hozzájárult. A rendelet kötelezte a hatóságokat a kéjnők lakására használható utcáknak, illetve helyeknek a rendelet életbe lépésétől számított egy éven belül való kijelölésére és évenkénti felülvizsgálatára. Kéj nő templommal, iskolával vagy más közcélú intézménnyel, közhivatallal bíró utcában nem lakhatott, kivéve, ha ezektől legalább 300 méterre fekvő házban volt szállása, de ez a lehetőség a hatóságok megítélésére volt bízva. A rendőrhatóság jogköre volt a kéjnők létszámának megállapítása — a helyi viszonyok figyelembevételével. Ha erkölcsrendészeti szempontból merült fel kifogás a prostituált ellen, a rendőrhatóságnak joga volt rögtön eltávolítani. A kéjnő lakásán csak kikötések mellett dolgozhatott. Ha a kéjnő főbérlő volt, csak akkor végezhette itt tevékenységét, ha az adott házban 18 éven aluliak nem laktak és a háztulajdonos írásban nyilatkozott hozzájárulásáról. A korábbi törvényhatósági statútumok szemlélete köszön vissza abban az előírásban, amelyben rögzítik: a kéjnőnek egyszerre csak egy látogatót volt szabad fogadnia. Tehát a nemi kicsapongást legalább létszámban korlátozta a rendelkezés. A zene melletti dorbézolást és a szeszes italok fogyasztását tiltották, ahogyan a korábbi helyi szabályrendeletek is. A legális helyszínen a tiltott kéjelgést volt hivatva megakadályozni az a korlátozás, hogy a kéjnő kiszolgáló gyanánt csak 40 éven felüli nőt alkalmazhatott. 195
