Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 43-44. (Kaposvár, 2014)
Récsei Balázs: A kéjelgésügy és szabályozása Somogy vármegyében 1919-1945
Nehezen kontrollálható volt az egyik előírás. Ebben azt rögzítették, hogy a kéjnó'tól a helyi szokásos bérleti díjon felül maximum 30 százalékkal lehetett többet elkérni. Az albérlő kéjnőt azzal is igyekeztek védeni, hogy tiltották a háztulajdonos vagy bérlő bármilyen más üzleti kapcsolatát vele. A kéjnőknek korlátozták a közterületen való megjelenését is. Kizárólag a rendőrhatóság által a helyi hatósággal egyeztetett helyszíneken és itt is csak meghatározott időben jelenhettek meg. A kéjnők nyilvános viselkedését próbálták a közízlésnek elfogadható mederben tartani. Tiltották a trágárkodást, leittasodást, a potenciális látogatóknak szóló integetést, hívogatást, de még az utcán való ácsorgást is. Fontos volt rögzíteni, hogy a prostituáltak szolgáltatásai szabadárasak. A szobák használati díját a rendőrhatóság állapította meg. Az ártáblát és az előírt orvosi utasításokat és egészségügyi figyelmeztetéseket minden szobában el kellett helyezni. A megállapított díjnál többet követelni nem lehetett. Nem volt megengedve kapcsolat tartása a kéjnő által kitartott férfivel. Tilalom alá esett kétes személyek társaságában tartózkodni, illetve összeköttetésben állni velük. Kábítószereket nem fogyaszthatott és magánál sem tarthatott a bejegyzett kéjnő. A rendelet 1927. márciusi kihirdetése után új bordélyengedélyt az ország területén már nem lehetett kiadni, a meglevő engedélyeket pedig rendőrhatóságoknak 1928. május 1-jéig vissza kellett vonni. Tehát bő egy év állt rendelkezésére a legális prostitúcióból élőknek és az őket ellenőrzésük alatt tartó hatóságoknak az átállásra. Ezt követően kétféle prostitúciós célt szolgáló „találkahelyet” engedélyezhettek: a magán- és a nyilvános találkahelyet. A magántalálkahely engedélye személyre szólt és másra nem ruházhatták át. Szükséges volt hozzá a háztulajdonos beleegyezése. Magántalálkahelyekre a kávéházak mindenkori záróra rendelkezései vonatkoztak. A szoba használati díját a rendőrhatóság állapította meg és az csak a látogatótól volt követelhető. A kéjnőtől az engedélyes nő semmi címen nem követelhetett semmit, vele semmilyen elszámolási viszonyban nem lehetett. Nyilvános találkahely-engedélyt csak olyan házra adhattak, amelyben az engedélyesen és háznépén kívül nem volt más lakó. Ilyen ház csak abban az utcában lehetett, amelyikben templom, iskola vagy egyéb közintézmény nem működött, vagy ezektől legalább 300 méterre állt. Mindenképpen el akarták különíteni a szállodai szolgáltatást a nyilvános találkahelyétől, ezért a kettő egy házban nem működhetett. A nyilvános találkahelyet elláthatták külső elnevezéssel, de ehhez a rendőrhatóság előzetes engedélye szükségeltetett. Somogy megyei példa utóbbira egyelőre nem került elő. A nyilvános hely üzemeltetése személyre szóló és át nem ruházható jogosítvány volt. Kizárólag büntetlen előéletű, 30 évnél idősebb, önjogú magyar állampolgár kaphatta, aki elegendő vagyonnal rendelkezett a találkahely fenntartására. Szubjektivebb kritériumnak tűnik az a feltétel, hogy az engedélyesnek megbízhatónak kellett látszania a rendelet betartására és hogy „a találkahelyen a rendet biztosítani tudja”. A kéjnők biztonságát volt hivatva védeni a szobákban kötelezően elhelyezendő jelzőcsengő. A tulajdonos a szoba használati díját csak a férfi vendégtől követelhette. Az igénybevett helyiséget egy alkalommal maximum 12 óra időtartamra bérelhették. Nyilvános találkahelyen is igyekeztek gátat vetni a burkolt, vagy titkos kéjelgésnek, ezért a kiszolgáló vagy takarító személynek legalább 40 évesnek és büntetlen előéletűnek kellett lennie és férfi is lehetett. Az engedélyes kötelessége volt, hogy a találkahelynél vagy közelében kéjnők ne ácso- rogjanak és feltűnő módon ne viselkedjenek. A rendőrhatóság megengedhette, hogy nyilvános találkahelyen egy, esetleg két várószoba legyen, de ezeket csak a legszükségesebb bútorokkal láthatták el. Bár a jogszabály nevesíti a legális prostitúcióra szolgáló helyek fajtáit, ennek ellenére külön fejezet foglakozik a szállodákkal és fürdőkkel, mint a titkos kéjelgés potenciális helyszíneivel. A „gyanús” szállodákat és fürdőket szigorított rendőri ellenőrzés alatt kellett 196
