Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 43-44. (Kaposvár, 2014)
Récsei Balázs: A kaposvári Németh István-szobor történetéből
hatalom aktuális birtokosai itt is érvényesíthetik érdekeiket.5 A megrendelő és az átvevő - a hatalom letéteményese — a politikai emlékműnél elsősorban a politika és nem az esztétika szempontjait érvényesítik. Ezért is nehéz ezeknél az alkotásoknál elkerülni, hogy „...az emlékmű ne kerüljön giccshelyzetbe”.6 A díszítő szobor funkciója a nevében rejlik. Az „urbanisztikai erővonalak”7 találkozásaiban helyezik el őket. Ezekkel „rendezik be” a teret. Az emlékművek a közterületen állított alkotások másik csoportját képezik. Altípusai a szakirodalom és a gyakorlat alapján is: 1. emlékmegó'rzők, 2. politikai emlékművek.8 Az emlékmegőrző alkotások, a portréemlékművek is hordoznak politikai töltetet, de a hatalmon lévők számára ennek csekély a jelentősége. Ezeket nemzeti emlékműveknek is nevezik.9 Mintegy átmeneti kategória a szimplán díszítő funkciójú műalkotások és a direkt politikai emlékművek között.10 Ebben a viszonyrendszerben Németh István emlékszobra az emlékmegőrző alkotások közé sorolható. A politikai emlékművek legfőbb feladata felmutatni azokat az adott korszakban példának állítható — történeti távlatban is — legjelentősebb személyeket, illetve eseményeket, akik, illetve amelyek az aktuális hatalmi viszonyokat szolgálhatják. Az ezekhez kapcsolható hagyományok fenntartását az ilyen köztéri műalkotások megkönnyítik.11 A spontán, természetes történelmi emlékezet az urbanizálódó világban már nem vagy csak alig működik: „...a politikai emlékművek nem emlékezet és történelem metszéspontján keletkeznek, hanem a rekonstruált múlt és a politikai érdek metszéspontján.”12 A nagyméretű szobrok jelentős mecenatúrát igényelnek. A megrendelő egyben általában az anyagi fedezetet is biztosítja. A mecénás lehet magánszemély vagy települési, illetve állami szerv, intézmény, esetleg formális vagy informális társadalmi szerveződés. Az átvevő azonban mindig a közteret uraló hatalmi szerv. Ennek vezetői döntik el, hogy a szobor megfelel-e a hatalmon lévők érdekeinek. A zsűri sokszor megegyezik az átvevővel. Ha mégsem — azaz szakemberekből áll — akkor hatásköre csekély: csak javaslattétellel élhet az átvevők, a döntéshozók felé. Az átvevő már az alkotás elejétől - a témaválasztástól — beleszól(hat) a műalkotásba. A magánkezdeményezésre, magánpénzekből készülő szobor esetében is a hatalmi viszonyoktól függ közterületen való felállítása.13 Ünnepnapok, évfordulók alkalmával a mozgósított tömeg nem megy el az emlékmű mellett, mint az év többi napján teszi. A politikusok és az általuk a szoborhoz összpontosított emberek jelenlétükkel, szónoklataikkal, virágaikkal, koszorúikkal mintegy „feltöltik” ideológiai, aktualizáló vonatkozásokkal a műalkotást. A politikai emlékműveknél nem emlékezésről, hanem inkább emlékeztetésről van szó. >yAz emlékmű évfordulós, ünnepi hatása tehát nemhogy ellentmond a hétköznapi, látszólag észrevétlen hatásnak, hanem az évente ismétlődő tudatosítással, a lecke újra és újra felmondásával kiegészíti, erősíti azt. ” Ha eltűnik az emlékmű ideológiai alapja, azaz időről időre nem telítődik a hatalom vagy a társadalom érintkezésével, úgy a propagandisztikus hatása idővel megszűnik és így már nem „élő” emlékmű. Rendszerváltoztatásokat követően ez egy pillanat műve is lehet.14 Mindez Németh István polgármester szobrával is így történt. 5 Potó János: Az emlékeztetés helyei. Emlékművek és politika. Bp., 2003, Osiris Kiadó, 17-19. p. (a továbbiakban: Potó). 6 Gillo Dorfles: A giccs. A rossz ízlés antológiája. Bp., 1986, Gondolat K., 75—76. p. (a továbbiakban: Dorfles)., Potó 21. p. 7 Dorfles, 75. p., Potó, 18. p. 8 Wehner Tibor: Köztéri szobraink. Bp., 1986, Gondolat K., 8. p., Potó, 19. p. 9 Sinkó Katalin: A nemzeti emlékmű és a nemzeti tudat változásai. In Kovács Ákos (szerk.): Monumentumok az első háborúból. Bp., 1985, Népművelési Intézet - Műcsarnok, 6-8. p. (a továbbiakban: Sinkó). 10 Potó, 19. p. 11 Uo. 12 Potó, 25. p. 13 Potó, 17-19. p. 14 Potó, 28-29. p. 142
