Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 40. (Kaposvár, 2010)
Szőllősy Ferenc: Visszapillantó tükör (bevezetőt és jegyzeteket írta, a szöveggondozást végezte: Csóti Csaba, a kéziratot átírta: Domokosné Szalai Zsuzsanna)
— Lap nélkül a nyomda olyan, mint a szamár fül nélkül. Csak zabái, csak zabái, de nincsen szamárordítás. Meg fülmozgatás. Hát emiatt a szamárordítás miatt ragaszkodtak annyira a nyomdatulajdonosok a laphoz. A lap aztán ordított is, fülét is mozgatta. Az apró termetű Gero Zsiga pedig kis bajusza alatt jócskán mosolygott. Mert bizony az a szamár, amit az ő nyomdája ellett, szüntelenül ordítgatott és hozzá még a fülét is mozgatta. A Somogy sikerén felbuzdulva 1880 és 1900 között sorjában jelentek meg nemcsak Kaposváron, hanem megyeszerte is a rövidebb-hosszabb életű lapok. így Kaposváron a Független Somogy rövid életű hetilap az akkori polgármester, Németh Ignác szerkesztésében, persze Nagykanizsán. Aztán havonta háromszorra tervezett tanügyi lap, a Somogy Megyei Tanügyi Lap a későbbi polgármester, dr. Kováts-Sebestény Gyula szerkesztésében immár Kaposváron, Jankovits Gyula nyomdájában, majd ugyanebben a nyomdában ordító szamárként a Somogyi Közlöny hetilap, amely egy évi megjelenés után beolvadt az ugyancsak egy évig élt Balpárt-ba. De a vidék sem hagyta magát, még 1880-ban megjelent havonta háromszor, összesen három hónapig a Csurgó - Nagykanizsán. Ekkor jelent meg a színen Jeiteles Herman nyomdája, ami aztán véglegessé tette Kaposvár uralmát. Ezt jelzi a „12 Telefon” röpirat, az egy esztendős éltű Népgazda, aztán a 21 évet megélt 48-as párti Népjog, a Nép Zászlaja politikai hetilapként, amely csak úgy falta a felelős szerkesztőket, a budapesti Karácsonyi Aladártól kezdve Krátky Jánoson, Szalay Károlyon, Károssá Ödönön, Szúnyog Mihályon, Rózsa (Rusa) Ernőn át egészen Pete Mártonig. Benne Roboz István nagy ellenfélre talált, de legyűrte, mert ott volt a lap eltemetésénél 1908. december 20-án (az ő lapja 1915. február 21-ig élt), ám könnyeket hullatott a nyomdák sora is: Szalay Imre, Szalay Károly, Rózsa Ernő, Jeiteles Herman, Wajdits József Nagykanizsáról, Hagelmann Károly, Számmer Imre Székesfehérvárról, Fanda József Budapestről, Gerő Zsigmond, a fővárosi Pallas Nyomda, a budapesti Bartalits Imre és Kéthelyi Miksa, hogy csak a nevesebbeket említsem. A Népjog -gal a múlt század legjelentősebb hetilapja dőlt ki a sorból. Most már csak a Somogy maradt életben. De hát az idők elsodorták magát a 48-as függetlenségi eszmét is, s ha 1910-ben dr. Thaly Kálmán személyében még képviselőjelöltje is volt, a győzelem már Márfy Emilé lett, vele az új idők teremtette s a koalíció alapján álló Munkapárté. Különben a századvég nagyon gazdag volt meginduló újságokban. Új szelek fújdogáltak a politikában, új hangok jelentkeztek a sajtóban is. Igaz, ekkor látszott, hogy a Népjog nagy űrt hagyott maga után, de már gyorsan jelentkeztek az utódok. Még 1887. januárjában megjelent és 15 évig élt a csurgói Népiskolai Szemle (Iskolai Szemle) Nagykanizsán Adorján Miklós Csurgó közéletének kimagasló személye szerkesztésében, majd megjelent 1882. február 12-én az 1948. április 10-ig, tehát kereken 66 évig élt a Somogyvármegye Hivatalos Lapja Roboz István és Inzelt Samu kezdeményezésére. Közben a lap neve a Tanácsköztársaság Somogyvármegyei Hivatalos Lapja névre változott 1919-ben, míg szerkesztőinek hosszú sora rendszerint a vármegye tisztviselőinek, főként eleinte alispánjainak sorából került ki. Az 1900-as esztendőtől kezdve az 1948. április 10-i megszűnéséig a következők voltak: 1900-1904-ig Roboz István, 1904-ben Gabsovits Károly, 1906-ig Sárközy Béla, 1907-ig Plachner Sándor, 1913-ig Kacskovics Lajos, 1914-ig Tallián Andor és Krieger Ödön, 1920- ig Krieger Ödön, 1925-ig Kiss Emil, 1926-ig Bujkovszky Gusztáv, 1927-ben Mocsy Zsolt, 1929-ig Halmos Árpád, 1929-ben Bujkovszky Gusztáv, 1930-ig Siposs György, 1931-ig Krizsán Ferenc, 1932-ig Bemáth Lajos, 1933-ig Kiss Angyal Enő, 1934-ig Halmos Árpád, 1935-ig Siposs György, 1936-ig Kenderessy Ferenc, 1937-ig Pridafka Emil, 1938-ig Bemáth Lajos, 1939-ig Kiss Angyal Ernő, 1940-ig Csejdy László, 1941-ig Nádasdy István, 1940-ben Csorba Ede, 1941-ig Nádasdy István, 1942-ig Csorba Ede, 1943-ig Brokes Pál, 1944-ig Emőházy Lajos végül a felszabadulás után az 1948-as megszűnéséig Benke József. Amint most magam is végig bandukoltam a felelős szerkesztők hosszú során, megelevenedtek előttem mind-mind a személyek is. Látom magam előtt a tapasztalt szerkesztő Roboz Istvánt, a máshová került Gabsovits Károlyt, akinek a felesége a Donnerben minden diák eszményképe volt, a hivatalnok Sárközy Bélát, az alispán Plachner Sándort, a kecskeszakállas Kacskovics Lajost, a csöndes volt atádi főbíró Tallián Andort, az örökmozgó Krieger Ödönt, aztán a vézna Kiss Emilt, a halk szavú Bukovszky Gusztávot, a szemüveges, törékeny Mocsy Zsoltot, az örök névmagyarosító, ízig-vérig 102
