Somogy megye múltjából 2008 - Levéltári Évkönyv 39. (Kaposvár, 2009)
Kálmán Zsolt: Somogy vármegye rendvédelme a török kiűzésétől a Magyar Királyi Csendőrség megszervezéséig
SOMOGY VÁRMEGYE RENDVÉDELME A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A MAGYAR KIRÁLYI CSENDŐRSÉG MEGSZERVEZÉSÉIG KÁLMÁN ZSOLT A török kiűzésekor Somogy vármegye, mint közigazgatási egység gyakorlatilag nem létezett. 1 Rudolf király ugyanis az 1596. évben kiadott XLL törvénycikke1 2 alapján a vármegyét - pontosabban annak az akkor még nem török fennhatóság alatt álló maradékát - Zala vármegyéhez csatolta. A vármegye felszabadulása a közbiztonsági állapotokon nemhogy nem javított, hanem tovább rontotta azt. A török közigazgatás és vele a rendfenntartás eltűnt, a magyar közigazgatás ebben a térségben pedig még nem is létezett. A helyi lakosság elmenekült, vagy az erdőkben, illetve a mocsarakban bujkált. A végvári katonák elbocsátása tovább rontotta az amúgy is kétségbe ejtő viszonyokat. Ők nemhogy nem vettek részt a közállapotok javításában, hanem nagymértékben hozzájárultak annak romlásához. Jellemző képet fest Kaposvár váráról, azon keresztül pedig az akkori somogyi viszonyokról Bél Mátyás: „...Ezután a gyalogcsavargók és rablók menedéke kezdett lenni. Itt volt a moslékja legszömtjetegebb embereknek, kik semmi katonai szentség alá esküdve nem lévén, az egész környéket messze-messze öszve kóborolták és sem kereszténynek, sem töröknek nem kegyelmeztek, hanem a legirtózatosabb kínzásokkal csikarták ki a szegény köznép pénzét, s vagyonát...” A Rákóczi-szabadságharcot követően miként az egész országban, úgy Somogybán is megszilárdult a központi hatalom és visszaállt a nemesi vármegye intézménye. Somogyország III. Károly 1715. évi 1. dekrétumának 86. cikkelye alapján nyerte vissza újra szuverenitását.'3 Baksai Sándor az alábbiakat írta Somogy vármegyéről: „...Somogy vármegye 6500 négyszögkilómétemyi területével a legnagyobb, 330 000 főre menő lakosságával a legnépesebb. [...] Egy városfalán vármegye, még a közelmúltban is. Még a jelen század első felében az egész szép megyének egyetlen városa sem volt. Önhatósági joggal egyetlen hely sem bírt, mert - néhány apró köznemes fészek kivételével -földesúri hatalom alatt állott valamennyi - egyetlen egy sem volt melynek népessége elérte volna a háromezernyi lélekszámút, sőt néhány kivétellel avagy csak az ezret is. [...] Egy erdőséges vármegye. Az egész területnek majdnem egyharmadát erdők borítják. Ma is példabeszédként járja, hogy: nem az erdők vannak Somogybán, hanem Somogy van az erdőkben. [...] Ha már most összeszedjük az eddig mondottakat, némi meglepetéssel kell megállapítanunk, hogy Somogy egy sokféle tekintetben érdekes föld s ez érdekességek összességében vele kevés megye mérkőzhetik. A legnagyobb, legnépesebb, legmagyarabb, legrégibb eredetű, történelmi múltban leggazdagabb megyék egyike, várostalan, erdőséges és nagy termékenységűföld. [...] Falu, falu, apró falu. Mintegy négyszáz apró népességű falu, erdők között, völgyek mélyén rejtekezik valamennyi."4 A vármegyét és annak lakóit jellemző leírás egyszersmind bemutatta azokat a körülményeket is, melyek között a vármegyében működő rendvédelmi szerveknek dolgozniuk kellett. Egyáltalában nem voltak irigylésre méltó helyzetben, hiszen még a mai technikai színvonallal, létszámmal és felszereléssel is kockázatos az erdős területek közbiztonsági viszonyainak stabilizálása, hiszen az erdő a legalkalmasabb az elrejtőzésre és menekülésre. Mindehhez párosult még a fentebb leírt somogyi mentalitás, mely tovább nehezítette a - korabeli szóhasználattal élve - közbátorság fenntartását. A vármegyei pandúrság A vármegye vezetőinek szükségszerű döntöttek a pandúrság intézményének életre hívása mellett, miután a pallosjoggal rendelkező nemesség még saját birtokain sem tudta fenntartani a rendet. A 1 Corpus Juris Ilungarici. Complex CD. Bp., 2000. Kjk. Kerszöv. (a továbbiakban: Corpus Juris Ilungarici) 2 Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 1. 2. kiad. Kaposvár, 1989. SML. 83. p. 3 Corpus Juris Hungarici. 4 Baksai Sándor: Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képekben. Bp., 1896. 291. p. 47
